Friss hírek

Turizmus

Még lehet jelentkezni az ingyenes Bor a vendéglátásban képzésre

Még lehet jelentkezni az ingyenes Bor a vendéglátásban képzésre

Eseményfigyelő 1544

Rendkívüli sikerrel indult el Budapesten az idei, 10 állomásos Bor a vendéglátásban képzéssorozat, amellyel a Magyar Turisztikai Ügynökség célja a hazai vendéglátásban dolgozók borral kapcsolatos tudásának bővítése.

Az egynapos képzés minden borral foglalkozó számára tartalmaz érdekes és hasznos ismereteket.

Mi alakítja a hazai borok karakterét és melyek az egyes borrégiók legelterjedtebb fajtái? Hogyan állapítsuk meg, hogy az adott bor milyen jellemzőkkel bír, és hogyan kóstoljuk helyesen bort? Melyek a borkínálás alapvető szabályai és vendégmarasztaló trükkjei? Mire érdemes figyelni a borlap összeállításakor és melyek a bor-étel párosítás alapelvei?

Többek között ezekről is hallhattak a résztvevők a Bor a vendéglátásban képzéssorozat első, budapesti állomásának résztvevői október 4-én.

A telt házas eseményen két neves szakember, Petzold Attila boroktató és Blazsovszky Péter sommelier avatták be a jelenlévőket a borászat, a borkínálás és a bor-étel párosítás alapjaiba.

A közönség soraiban ülő, éttermi és szállodai szakemberektől rengeteg konkrét, gyakorlatias kérdés is érkezett, workshop jelleggel.

ingyenbor2

A tanfolyammal az MTÜ szeretne hozzájárulni, hogy a hazai éttermek és egyéb vendéglátóhelyek munkatársai naprakész információk birtokában tudjanak munkájuk során borral kapcsolatos döntéseket meghozni, a vendégeknek bort ajánlani, felszolgálni.

Az egynapos tanfolyam ingyenes, melynek végén a résztvevők a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiállított Tanúsítványt kapnak. A tavalyi képzésen 7 helyszínen 250 fő vett részt, a nagy érdeklődésre való tekintettel a helyszínek száma idén bővült.

ingyenbor3

Néhány kivétellel még lehet jelentkezni az országos képzéssorozat egyes állomásaira, az alábbiak szerint:

Győr – október 6.

Sopron – október 7.

Eger – október 11.

Pécs – október 13.

Balatonfüred – október 18. (betelt!)

Nyíregyháza – október 20.

Szeged – október 25.

Debrecen – október 28.

Budapest – november 2. (betelt!)

A képzés ingyenes, azonban helyszínenként 50 főben korlátozott.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.