2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Irány Horvátország! De hogyan?

576

A Trend FM Turizmus.com műsorában Horváth Mira, a Horvát Idegenforgalmi Képviselet főmunkatársa elmondta, milyen korlátozások vannak jelenleg érvényben Horvátországban, és milyen tesztekkel, illetve oltásokkal lehet beutazni a szomszédos országba.

Jelenleg negatív teszttel is és a vakcinálás tényének igazolásával is be lehet utazni az országba. Teszt esetén 48 óránál nem régebbi, az Európai Unióban elfogadott negatív PCR- vagy antigén teszttel utazhatunk – sorolta Horváth Mira a rádióműsorban.

Újdonság azonban, hogy karantén nélkül beutazhat bárki, aki igazolni tudja, hogy megkapta a koronavírus elleni vakcinát.

Ez nem csak az EU által már engedélyezett oltásokra vonatkozik – így Magyarországról azokkal a vakcinákkal is beutazhatunk, amelyekkel nálunk oltanak, de az Európai Unió más országaiban nem.

A műsorban elhangzott az is, hogy a mintegy 70 000 turisztikai dolgozó beoltását április közepén kezdik meg Horvátországban, hogy minél biztonságosabb körülmények között tudják fogadni a nyaralni érkezőket.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője