2025. november 13., csütörtök - Szilvia

Turizmus

A szállodák már nagyon nyitnának

306

Továbbra is 250-300 közötti napi halálozás, a kórházakon nagy nyomás. A kormány egy hét múlva ki akarja nyitni az általános iskolákat. És most a kormányközeli Magyar Nemzetnek nyilatkozott a szállodaszövetség alelnöke, az üzenet egyértelmű: a szállodák is nagyon nyitni szeretnének májusban.

„Május elejére felkészülhetnek a kereskedelmi szálláshelyek, hogy a belföldi turizmus újraindulhasson. Eljutottunk az utolsó levegővételig, ami azt jelenti, hogy a járványügyi helyzethez és a lakosság védettségéhez igazított újranyitás nélkül már megfulladhatna az ágazat” – mondta a Magyar Nemzetnek Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) általános alelnöke a tagvállalatokkal folytatott újabb egyeztetés összegzéseként.

Szerinte a viszonylag magasnak számító átoltottság miatt a külföldi turisták számára vonzóbb úti céllá válhatunk a többi uniós országhoz viszonyítva. Baldauf – aki egyben az alsópáhoki Kolping Hotel ügyvezető igazgatója is –szerint a külföldi lehetőségek felé újra növekvő arányban forduló kínai turistacsoportokat ismét jó eséllyel csábíthatjuk a közismerten fizetőképes ázsiai küldőpiacokról, ami főleg a fővárosnak lehet biztató – írja a kormányközeli lap.

A fővárost csak belföldi vendégekkel megmenteni nem lehet – jelentette ki. „Budapest nem egészen a magyar pénztárcákhoz szabott. A magyar főváros szálláspiaca ugyanakkor Európában kedvezőbb ár/érték arányt képvisel, ami a pandémia előtti, rekordszámú külföldi vendégéjszakákon is meglátszott” – jegyezte meg az alelnök.

Az ügyeskedőkkel is baj van.

Vidéken már jó ideje és most is jellemző a feketén történő szobakiadás – közölte a szakszövetség alelnöke. A szervezet rengeteg jelzést kapott, és több esetben be is bizonyosodott, hogy az ország több pontján a magán-szobakiadók, vendégházak, panziók üzemeltetői kijátsszák a korlátozásokat.

November óta csak üzleti vagy oktatási céllal érkező vendégeket fogadhatnak a szállásadók. És mit ad isten, így is papírozzák le.

A szállodaszövetség alelnöke mondja az ügyeskedőkről, hogy

úgy bonyolítanak telt házas hétvégéket, hogy a szobákat a november óta meglévő vendégfogadási tilalom ellenére baráti társaságoknak adják ki, ám azt üzleti útként, például egy cég csapatépítő programjaként jegyzik be, ami a bezárás alatt is engedélyezett szolgáltatás.

„Rengeteg konkrét példát tudnék említeni, többször ellenőriztük próbafoglalásokkal, hogy a Balaton körül vagy az ismert borvidékeken, népszerű utazási térségekben így szereznek illegális bevételt hónapok óta, lényegében következmények nélkül. Nemegyszer úgy jártunk, hogy a telefonban közölték: nem maradt már szabad szoba. Nyilván nem üzleti utazókkal telt meg az adott szálláshely – jegyezte meg, hozzátéve, hogy eközben a szabályosan eljáró, bezárt hotelek közül már a nagyobb, tőkeerősebb cégek is az erejük végéhez érkeztek.”

Baldauf azt mondja, hogy májustól ketyeg a bomba, tömeges csődtől tart, ha nem nyithatnak ki a szállások.

Meg amúgy új támogatásért lobbizik a szállodaszövetség alelnöke (novembertől amúgy a megtartott dolgozók után bértámogatást már kapnak a szállásadók), mert fel kell készülniük a nyitásra, emellett a turisztikai fejlesztési hozzájárulást is jó lenne 2022 végéig nem fizetni Baldauf szerint.

(Forrás: 24.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője