2020. október 21., szerda - Orsolya

Turizmus

Országos felmérés készült a COVID alatti nyaralási szokásokról

55

Balatoni Turizmus Szövetség négy különböző célcsoportot megszólítva átfogó felmérést készíttetett arról, hogy a COVID19 hogyan befolyásolta a nyaralás, pihenés helyszínének megválasztását.

A közel 6800 fős kérdőíves kutatás során augusztus 10-e és szeptember 10-e között nemcsak a Balatonon nyaraló vendégeket kérdezték meg, hanem arra is kíváncsiak voltak, hogy az ország különböző térségeiben élők hogyan választották meg a nyaralásuk helyszínét. A kutatást, amely meglepő, a korábbi évek tapasztalatától eltérő eredményeket is hozott, az Innotime Hungary Kft készítette. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke a kutatással kapcsolatban elmondta: az adatok jól bizonyítják, hogy már nem csak nyáron szeretnek a vendégek ebbe a régióba járni, a turizmus szempontjából is négy évszakossá vált a Balaton.

kerdoiv

Ugyanakkor az adatok jól mutatják, hogy a turisták fogyasztói szokásai jelentősen megváltoztak. Egyre tudatosabban választanak a különböző ajánlatok, csomagok közül, ezek egyes elemeit szeretik maguk kiválasztani és programjukat egyénileg alakítani az utazók. A balatoni vendéglátás következő nyertesei azok a vállalkozók, cégek lehetnek, amelyek a jövőben jobban koncentrálnak a tudatosan utazó, minőségi szolgáltatásokat kedvelő vendégekre.

Tudatosan tervezzük a nyaralásunkat

A válaszadók 70%-a szereti előre megtervezni a nyaralásának programját, s csak a 30%-uk
bízza a véletlenre, hogy mivel fogják az idejüket töltetni a nyaralás alatt. Meglepetés volt azonban, hogy a válaszadók 95%-a nem preferálja az előre összeállított csomagokat, hanem maga szereti összeválogatni a nyaralás programelemeit.

Elsődleges vonzerővé vált a táj egyedisége és a természeti környezet.

A kutatásból kiderült, hogy az összes válaszadó 63,1%-a számára kiemelten fontos, további 23% számára fontos a nyaralás helyszínének kiválasztásánál a táj egyedisége. Arra a kérdésre, hogy mennyire fontosak a természeti értékek a nyaralási, pihenési helyszínválasztás során, a kutatásba bevontak több mint fele válaszolta azt, hogy nagyon fontosak, míg további 27% számára fontosak a desztináció természeti értékei. Ugyanakkor amikor arra kérdeztek rá, hogy mennyire fontos az aktív kikapcsolódási lehetőség megléte, a különböző célcsoportok már más-más választ adtak: általában fontos, ugyanakkor azok, akiket a nyaralásuk alatt személyesen szólítottak meg, már nem tartották annyira fontosnak ezt a lehetőséget.

Megváltozott a fesztiválok iránti érdeklődés

A pandémiás helyzet miatt eleve nem lehetett nagyrendezvényeket tartani idén nyáron, éppen ezért kiemelten foglalkozott a felmérés azzal, hogy mennyiben befolyásolják a fesztiválok és buli lehetőségek a nyaralási helyszín megválasztását. Az eredmény jelentősen eltér a korábbi tapasztalatoktól. A válaszadóknak ugyanis több mint a háromnegyede számára nem releváns a települési fesztiválkínálat a nyaralási helyszínválasztáskor, sőt, az összes válaszadó 29%-a számára a legkevésbé sem meghatározó, ha egy településen éppen fesztivál van. Hasonlóképp meglepő volt az eredmény a bulik kapcsán is, különösen, mivel korosztálytól és kérdőíves célcsoporttól függetlenül minden esetben ugyanaz volt a visszajelzés: a válaszadók 36%-ának egyáltalán nem, míg további 23%-nak nem fontos, hogy legyen buli program a pihenésük során, az összes válaszadó egynegyede számára pedig közömbös.

Felértékelődött a változatos programkínálat

Ha lenne egy hete, amit nyaralással tölthet és szabadon választhat helyszínt, mit választana? – tette fel a kérdést a kutatás. A koronavírus jelentősen átstrukturálta a főbb élményelemek iránti érdeklődést is. Míg a nagyvárosi kínálat a kulturális programkavalkád élményígéretével önmagában pusztán a válaszadók 8%-a számára jelent jelenleg vonzerőt, s nem sokkal többen jelölték be a kulturális és történelmi értékekre építő önálló kínálatot sem helyszínválasztási tényezőként, a melegvizes fürdőkhöz képest is felértékelődött az ökoturizmus, a túrázás élményígérete. Érdekes továbbá, hogy mindösszesen az összes válaszadó alig több mint negyede jelezte, hogy ha lenne egy hete és nem lennének korlátai, akkor a tengerpartot célozná meg – miközben a válaszadók közel 40%-a számára számára az a legvonzóbb, ha többféle élményígéretet egyszerre kínál számára a nyaralási helyszín.

Csakis a Balaton!

Ugyan a Balaton sajtója igencsak változatos volt a nyár folyamán, sokat mond, hogy a kutatás során az összes válaszadó közel fele úgy nyilatkozott, hogy ha van egy hete nyaralásra, akkor csakis a Balatont választja. Arra a kérdésre pedig, hogy a Balaton miért jó, sok-sok lehetőség közül a fürdési lehetőségek mellett a legtöbben a következőt válaszolták: mert a Balatonon jó belesimulni a tájba.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Karakteres október!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Október 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Intec - Nemzetközi szerszámgépipari és Z - Nemzetközi beszállítóipari szakvásár, 2021. március 2-5.

Intec - Nemzetközi szerszámgépipari és Z - Nemzetközi beszállítóipari szakvásár, 2021. március 2-5.

More details
Beethoven-művekkel nyit a Liszt Fesztivál Gödöllőn

Beethoven-művekkel nyit a Liszt Fesztivál Gödöllőn

More details
Őszi séta a Lipótvárosban, 2020. október 25.

Őszi séta a Lipótvárosban, 2020. október 25.

More details
A Belváros titkai- A Kelet Párizsa, 2020. október 24.

A Belváros titkai- A Kelet Párizsa, 2020. október 24.

More details
Megvan az Év Kilátója!

Megvan az Év Kilátója!

More details
Interaktív hangszerkiállítást rendeznek Budapesten

Interaktív hangszerkiállítást rendeznek Budapesten

More details
Balatonalmádi Tökfesztivál, 2020. október 22.

Balatonalmádi Tökfesztivál, 2020. október 22.

More details
Darufesztivál Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep

Darufesztivál Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep

More details
Indul a középiskolai felvételi szezon: minden dátum és infó egy helyen

Indul a középiskolai felvételi szezon: minden dátum és infó egy helyen

More details