2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Zöld lámpát kaptak a külföldi utazások: ahol nincs karantén oda többségünk máris indulna!

824

Közel háromhónapnyi bezártság után új fejezet kezdődik az életünkben: visszakapjuk vágyott szabadságunkat.

Az utazók nagy örömére ismét megnyílnak előttünk az európai országok határai, és egy nemrég készült felmérés alapján a többség idén busszal indulna felfedezőútra. Azt is tudjuk, hova. Érdekes tényekről számol be egy friss, a magyarok utazási szokásait vizsgáló felmérés több ezer válaszadó bevonásával. A koronavírus hatására korábban sokan letettek a külföldi nyaralásról vagy őszre halasztották azt, most azonban, hogy újra nyílnak a határok, sorban karantén kötelezettségek kerülnek eltörlésre, feltámadni látszik az utazási kedv. A felmérés előrejelzései szerint a belföldi turizmus is fellendülhet, ami már június első felében abszolút tapasztalható is a hazai vendéglátók számára.

Márciusban sokként érte a kontinenst, hogy egy, az egész életünkre nagy hatást gyakorló világjárvány miatt változtatnunk kell az addigi szokásainkon. A legnehezebb talán a bezártság okozta nehézségek leküzdése volt, amelyet bízunk benne, napokon belül, akár már szombattól magunk mögött hagyhatunk. Ahogy életünk fokozatosan visszatér a régi medrébe, sorban nyitják meg határaikat a Schengen-i övezet országai. Lassan, de biztosan újra aggodalom nélkül utazhatunk, így az idei nyárra nem kell „elmarad” táblát akasztani.

Jelenleg az alábbi országokba utazhatunk a hazaérkezést követő kötelező karantén nélkül: Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szerbia, Németország. A hazaérkezést követő kötelező 2 hetes karantént vállalva pedig további úticélok is megnyílnak előttünk.

61 százalékunk szeretne külföldre utazni

Elutazhatunk például tengerparti városokba, ám továbbra is kiemelten fontos a biztonsági intézkedések betartása. A hazai utazási irodák közül a Z(s)eppelin reagált elsőként a nem várt helyzetre; buszaikat ózonszűrős légtisztító berendezéssel látták el, hogy biztonságossá tegyék a csoportos utazásokat, függetlenül attól, hogy az úti cél az ország határain belül vagy kívül helyezkedik el. A fent említett felmérést is nekik köszönhetjük, amelyből kiderül, az 1500 megkérdezett 61%-a szeretne az ország határain kívülre utazni (kék, piros, sárga és zöld szavazatok alapján), 64%-uk autóbusszal, idegenvezetéssel.

„Az ózonszűrős légfrissítő berendezésnek hála minimálisra csökkenthető az egészségügyi kockázat. Minden utasunk számára kötelező a maszk viselése és szorgalmazzuk az audio guide használatát, hogy az utasok ne tömörüljenek egy helyen sem a szabadban, sem a múzeumokban, az idegenvezetőt viszont jól hallhassák. Természetesen alkoholos kézfertőtlenítővel is felszereljük a járműveinket és a gépkocsivezetők folyamatosan fertőtlenítik az autóbusz utasterét” – mondta Zsebők Tamás, a Z(s)eppelin utazási iroda vezetője.

A legnépszerűbb mediterrán desztináció Horvátország

Az utasok megnyugtatására a Z(s)eppelin arról tájékoztat, hogy a kirándulók minden, a turisták által látogatott helyen maximális biztonsági intézkedések mellett élvezhetik az ott töltött időt. Országon belül megnőtt a kereslet a több állomásos buszos túrák iránt, amelyekhez a természetjárás és a kulturális elfoglaltságok mellett gasztronómiai programok is tartoznak. A Z(s)eppelin utazási iroda kínálatában jelenleg 12 féle belföldi útvonal szerepel, közte a Börzsöny, a Duna-kanyar és a Zemplén térsége. A külföldre vágyókat tárt karokkal várja Horvátország, a legnépszerűbb úti célok listáját Plitvice, Opatija, a KRKA-vízesés és a gyönyörű horvát tengerpart vezeti. Emellett Szlovénia, Szlovákia és Ausztria természeti szépségeit is meglátogathatja, aki a zsúfolt városok helyett érintetlen tájak felfedezésével töltené a nyaralást.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője