2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Turizmus

A felújított Aquaparkban 26 csúszda, 9 medence, egy háromszintes ugrómedence és egy lassan csordogáló Lusta Folyó várja mostantól a fürdőzőket.
A kormány három évre ütemezve, összesen 588 millió forinttal járul hozzá ahhoz, hogy megépüljön Marcali 2013-ban félbehagyott gyógyszállója - közölte Móring József Attila (KDNP), a térség országgyűlési képviselője az MTI-vel…
Csütörtökön megnyitották a határokat a szomszédos országok felé és ennek köszönhetően az első két szállodahajó megérkezett Magyarországra – közölte a kormányszóvivő az egyik hajó kikötőjében.
Japánban továbbra is sok az új koronavírus-fertőzött, az emberek tartanak az olimpiától, amelyre ráadásul külföldi nézőket sem engednek be, egy évvel az eredetileg kitűzött időpontja után mégis megtartják Tokióban. A…
Egyéves kihagyás után, az újranyitás jegyében rendezte meg a MUISZ ismét hagyományos szakmai vacsoráját, amelyen a Budapest Airport képviselője és a Magyarországon működő turisztikai képviseletek munkatársai osztották meg a legfrissebb…
Komplex infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztési program indul a Börzsönyben, melynek keretében erdei utak újulnak meg, hegyi kerékpáros ösvény és e-bike kerékpárkölcsönző épül, a családosok számára pedig játszótér teszi még teljesebbé az…
A világ legkúlabb utcáinak a rangsorolására vállalkozott az útikönyveiről ismert Time Out. Egészen Melbourne-ig kellene utazni, hogy megnézzük az idei győztest.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

More details
Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője