2026. február 28., szombat - Elemér

Turizmus

Májusban már csak részlegesen nyitott ki, június 21-én pedig „határozatlan időre bezárt" Siófok életveszélyessé vált négy évszakos fürdője. Több mint egymilliárd forintot kellene költeni a létesítmény teljes körű felújítására.
Előfordult már olyan, hogy igen olcsón lehetett repülőjegyet venni, például amikor egy-egy légitársaság piacra lépett, és reklámakciót hirdetett. Most tartósan fennáll ez a lehetőség, vélhetően még a járvány utóhatásaként.
Megújulás után Síaréna Vibe Park néven nyitja meg kapuit az eplényi síközpont, amely már nem csak télen várja a sportolni vágyókat, hanem mind a négy évszakban működni fog.
Megújult belsővel és teljesen újragondolt koncepcióval nyitja meg újra a kapuit 2022-ben az Október 6. utca és a Szabadság tér sarkán található neoklasszicista épületben található, korábban az Iberostar által üzemeltetett…
A Kispipa étterem története 1954-ig nyúlik vissza. 1958 és 1968 között minden este itt zongorázott Seress Rezső, majd 1979-től a neves vendéglős, Aubel Ervin irányításával, Rosenstein Tibor konyhájával vált nemzetközi…
Rendkívüli sikerrel indult el Budapesten az idei, 10 állomásos Bor a vendéglátásban képzéssorozat, amellyel a Magyar Turisztikai Ügynökség célja a hazai vendéglátásban dolgozók borral kapcsolatos tudásának bővítése.
Felfedezhetjük az ősvilági Pompeji és a Palóc Grand Canyon titkait, húszmillió éves vulkáni tevékenység nyomába eredhetünk és romantikus várakban is időzhetünk a számtalan élményt kínáló a Novohrad-Nógrád Geoparkban.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

More details
Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője