Friss hírek

Történelmi és várjátékok, várak

Budapest, Budai vár

Budapest, Budai vár

Eseményfigyelő 10008

A Vár két, jól elkülöníthető területegységből áll: a polgárvárosból és a királyi palotaegyüttesből. A budai Várhegy délnyugati végében a tatárjárás után, 1244 körül, IV. Béla király emelt védelmi célokból falakkal körülvett erődítményt, amely a 14. században vált királyi székhellyé. Ekkor helyezte át ide rezidenciáját Visegrádról Nagy Lajos király, s egyszersmind bővítette és megerősítette a várat.

Mátyás király építkezései, az itáliai reneszánsz hatását is mutató kápolna és az új palota, a Corvinákat őrző könyvtárral, egykor Európa szerte híres voltak. A 150 évig tartó török uralom idején a palota súlyos károkat szenvedett, többször kiégett. 1686-ban, Budavár visszafoglalása után a középkori falakat szinte alapjaikig lebontották. A ma is álló királyi palota építészettörténete Mária Terézia idejére nyúlik vissza.

Az épületegyüttes legrégibb része a Dunára tekinto északi szárny a 18. században épült. A palota külső és belső átalakítása a kiegyezés és I. Ferenc József császár magyar királlyá koronázása (1867) után indult meg.

Nevezetességek:
-Savoyai Jenő herceg lovasszobra: Zenta város rendelte meg Róna Józseftől a szobor elkészítését, amit azonban nem tudtak kifizetni. A szobor így maradt Budán, ahol a herceg szintén harcolt.

-Mátyás-kút: A kút építésze Hauszmann Alajos volt, felállítására 1904-ben került sor.

-Lovát fékező csikós szobra: A magyar jelleg hangsúlyozására rendelte meg ifj.Vastag Györgytől a királyi palota építőbizottsága a szilaj mént elővezető csikós szobrát.

Látnivalók:

A Budai vár területén található többek között a Hadtörténeti Múzeum, Budavári Történeti Múzeum Vármúzeuma, Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Nemzeti Galéria, Halászbástya, Mátyás-templom, Sándor-palota, Budavári Sikló, Sziklakórház, Buzogánytorony, Habsburg-palota, Romkert és királyi lovarda.

Helyszín: 1014 Budapest, Budai várnegyed


További információ:
http://www.budavar360.hu/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál