Friss hírek

Múzeumok, gyűjtemények

Kazinczy Ferencet bemutató állandó kiállítás nyílt Széphalmon

Kazinczy Ferencet bemutató állandó kiállítás nyílt Széphalmon

Eseményfigyelő 2130

A nyelvújítás vezéralakjáról, Kazinczy Ferencről (1759-1830) nyílt állandó kiállítás Széphalomban, a Magyar Nyelv Múzeumában.

A Szokott ösvényen szokatlanul címet viselő, történetmesélő kiállítás az embert és az alkotót mutatja be a Sátoraljaújhelyhez tartozó településrészen, ahol a tervek szerint a nyelvújító megálmodott kertjét is megépítik a következő években.

Nyiri Péter, a múzeum igazgatója elmondta: a nyelvújító 25 évig élt és dolgozott Széphalomban. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban megújult a szomszédos mauzóleum és szépen halad a kert felújítása is.
Közlése szerint egy múzeumnak a szokásos gyűjtés, feldolgozás és bemutatás hármas feladata mellett - ezekre alapozva - a történetmesélés is küldetése.

"Nekünk, magyaroknak csodálatos történeteink vannak, ezek általában a tiszteletről, a háláról és a cselekvés felelősségéről szólnak. Mi a magyar nyelv történetéről mesélünk és közben a cselekvés fontosságára is felhívjuk a figyelmet, ezt teszi a Kazinczy-kiállítás is".

Demeter Szilárd, a széphalmi múzeumot is fenntartó Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott: magyarnak lenni ma politikai állásfoglalás.

A kiállítást Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő nyitotta meg, majd Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere személyes történeteken keresztül illusztrálta, mit is jelent a helyieknek az, hogy a nyelvújító földjén élnek.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás