2026. július 1., szerda - Annamária

Szabadidő

Félig már elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély és kastélypark turisztikai célú felújítása, de máris egy új projekten, a 20 kilométeres Wenckheim-kerékpárút tervén dolgoznak.
Tavaly ősszel kaptuk a hírt, hogy négy és fél év után távozik a Costes Downtown éléről Tiago Sabarigo portugál séf. Azóta kiderült, hogy a döntés mögött az áll, hogy feleségével,…
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete által készített összefoglalóból kiderül, hogy tavaly jó évet zártak a hazai vendéglátóhelyek, így a koronavírus-válság egy felívelő trendet tört meg.
Csökkentett kapacitással ugyan, de újra megnyílt Dubajban a turisták előtt a világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa, magyarul a Kalifa-torony. A 456 méter magas kilátóba jelenleg óránként 200 embert engednek…
A koronavírus-járvány miatti három hónapos bezártság után Hajdúszoboszló készen áll arra, hogy kinyissa kapuit a turisták előtt - mondta a fürdőváros polgármestere csütörtökön a turisztikai szezonnyitó sajtótájékoztatón.
Negyven útvonalon indítja újra július 1-jén budapesti járatait a Ryanair diszkont légitársaság. A cég csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az újraindítást a magyar kötelező karantén eltörlése tette lehetővé.
360 fokos filmeken és egyedi hangulatú animációs videókon keresztül mutatja be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a nemrég megnyitott és most nyitás előtt álló bemutatóhelyeit a Facebook használói számára -…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője