2026. április 8., szerda - Dénes

Turizmus

Újraindítja budapesti járatait a Ryanair

628

Negyven útvonalon indítja újra július 1-jén budapesti járatait a Ryanair diszkont légitársaság. A cég csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az újraindítást a magyar kötelező karantén eltörlése tette lehetővé.

A cég elsősorban olasz, spanyol, portugál és görög nyaralóvárosokba indítja el szolgáltatását, de a nagyobb európai városok is elérhetőek lesznek. A légitársaság által kínált járatsűrűség azonban még elmarad majd a járvány előtti szinttől.

A közleményben Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője azt mondta, hogy a turizmus újraindításához szüksége van az ágazatnak a külföldi turistákra, akiket a légitársaságok szállítanak Magyarországra. Jelezte: az ügynökség már elindított egy nemzetközi kampányt, amelyben azt üzenik: Magyarország határai nyitva vannak, és újra várnak mindenkit.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérről júniustól indultak el nagyobb számban ismét a járatok, egyebek között az Air France-KLM, a Lufthansa-csoport, valamint a Wizz Air jelentett be eddig több visszatérő járatot.

(Forrás: 24.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője