2024. május 9., csütörtök - Gergely

Szabadidő

Gorillaz, Humanz Tour 2017. november 13.

2017-09-22 462

gorillazValószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a Gorillaz visszatérésétmár nagyon sokan várták. Megjelent 7 év szünet után Humanz című új stúdióalbumuk, amely rögtön széleskörű elismerést aratott. Ráadásul nem csupán a lemez, de az amerikai turnéra a belépőjegyek is egy szempillantás alatt elfogytak...

...akárcsak a nyitó Demon Dayz fesztiválos fellépésükre, amely kevesebb mint 10 perc alatt lett teltházas. Most, a márciusi titkos londoni koncertet folytatva - amelyet az angol Time Out az egyik legnagyobb bulinak nevezett, amit az elmúlt években láthattunk, a világ legsikeresebb virtuális művészei ősszel útra kelnek Európán keresztül, hogy végül decemberre hazatérjenek Angliába. És ha a közelmúlt eseményeiből indulunk ki, akkor biztosra vehetjük, hogy ezekre a koncertekre is gyorsan fogynak majd a jegyek.

A Humanz Tour bulijain láthatjuk majd a Murdoc Niccals (basszusgitár), Noodle (gitár), Russel Hobbs (dob) és 2D (ének) felállású csapatot a Gorillaz élő bandával kiegészítve – azaz Damon Albarn, Gabriel Wallace, Mike Smith, Jesse Hackett, Jeff Wootton, Karl Vanden Bossche és Seye Adelekan is közreműködnek, mint a Gorillaz család kiemelkedő művészei.

A Humanz, a Gorillaz régóta várt új albuma április 28-án jelent meg a Warner gondozásában. A banda lélegzetelállító mennyiségű aktivitás végzett az utolsó hónapban is: megjelentettek 5 új dalt; a legsikeresebb debütálást tudhatják magukénak a YouTube VR történetében a Jamie Hewlett rendezte 360° hat perces animációs anyagukkal, a Saturnz Barz (Spirit House) filmmel; indítottak egy valósággal kevert app-ot; és pályafutásuk során először 2D és Murdoc MistaJam-mel kiegészítve élőben adtak interjút Londonból, amelyet az egész világon online, valós időben láthattak a rajongók.

A Telekom Electronic Beat által júniusra szervezett rövid, lemezbemutató promo fellépés után a Gorillaz november 13-án visszatér Budapestre, hogy pályafutásuk során először a a magyar rajongók előtt is élő koncertet adjanak a Papp László Budapest Sportarénában!

Időpont: 2017. november 13.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Információ: www.budapestarena.hu/program/gorillaz

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

More details
Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

More details
Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

More details
Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

More details
Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details