2024. december 3., kedd - Ferenc

Múzeumok, gyűjtemények

Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum

5174

A főváros 1887-ben határozott saját múzeumának létesítéséről Aquincumban, ahol azóta is megtalálhatók Budapest római kori elődjének emlékei. Ám a Budapesti Történeti Múzeum más épületekben is működik: a budai királyi várpalotában, ahol a középkori várpalota feltárt maradványai és a várostörténeti kiállítások, vagy a Kiscelli Múzeumban.

A középkorban királyi központtá vált helyen építkezések indultak meg, ezek közül a legnagyobb szabású volt magának a királyi várnak az építkezése. Minden uralkodó építette, bővítette, korszerűsítette.

A mindennapi élet tárgyai – edények, kályhacsempék, pénzek – mellett a korszak művészeti színvonaláról alkotott képünket átformálták azok a régészeti leletek, amelyek a várpalota és környezete földjéből kerültek napvilágra: az 1974-ben kiásott, töredékes állapotukban is gyönyörű gótikus szobrok, illetve az 1999-ben előkerült XIV. századi Anjou selyemkárpit. A középkori emlékek sorát XV. századi Mátyás király kori reneszánsz emlékek, majd a török hódoltság 1686-ig terjedő emlékei zárják le.

Különösen sokszínű az újkori anyag, amely Budának a török alóli felszabadulásától, 1686-tól készült tárgyakat foglalja magában: a kézműves céhek emlékeit, mesteri kidolgozású órákat, bútorokat, finom nemesfém dísztárgyakat, ötvös remekeket, porcelán-, üveg- és ezüstedényeket, női ruhákat és térképeket. Pest városszépítésének építészeti rajzait, a XX. század elejének remek plakátjait, s végül a gazdag fényképtár néhány különlegességét.

A múzeum képtára gyűjti Pest, Buda és Óbuda régi városképeit, jeles polgárok és városi tisztségviselők portréit, a barokktól kezdve a főváros szobrászati emlékeit s különösképpen a legutóbbi évtizedek festészetét reprezentáló alkotásokat.

A BTM Vármúzeumában öt állomás működik: egy a Királypincében a középkori palota egykori latrinájában, mely rövid áttekintést nyújt a higiéniai viszonyokról az elmúlt évszázadokban, három a Budapest -Fény és árnyék: a főváros 1000 éves története című várostörténeti kiállításban a Föld vízháztartása és a nők esélyegyenlőségének és oktatásának jelentőségével kapcsolatban, valamint egy a méltányos kereskedelem témájával foglalkozik a Budapest kereskedelmének történetét bemutató részben. Az ötödik állomás a múzeum második emeletén az Ősi népek, antik kultúrák címűállandó kiállításban egy újonnan elhelyezett szkíta sírhoz, kapcsolódóan készült.

A Budapesti Történeti Múzeum részei:
- Vármúzeum
- Aquincumi Múzeum
- Kiscelli Múzeum
- Budapest Galéria
- Bartók Béla Emlékház

Helyszín: 1014 Budapest, Szent György tér 2.

Nyitva tartás:
március 1. - október 31.: K-V 10-18
november 1. - február 28.: K-V 10-16

További információ:
Telefonszám: (1) 487-8800, (1) 487-8801
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.btm.hu/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

A BETA beelőzi a Mikulást!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Varázsliget a Vajdahunyad várban,  2024. december 6. -  2025. január 1.

Varázsliget a Vajdahunyad várban, 2024. december 6. - 2025. január 1.

More details
Westend Karácsonyi Vásár és Gasztroudvar, 2024. december 6-24.

Westend Karácsonyi Vásár és Gasztroudvar, 2024. december 6-24.

More details
Recirquel: Kristály a Millenárison, 2024. december 6. - 2025. január 5.

Recirquel: Kristály a Millenárison, 2024. december 6. - 2025. január 5.

More details
Mikulásvonat a Gyermekvasúton, 2024. deceber 6-8.

Mikulásvonat a Gyermekvasúton, 2024. deceber 6-8.

More details
Találkozás a Mikulással a Városháza Parkban, 2024. december 6.

Találkozás a Mikulással a Városháza Parkban, 2024. december 6.

More details
Magyar karácsony,  2024. december 5., 12., 13.

Magyar karácsony, 2024. december 5., 12., 13.

More details
Wamp Design Vásár, 2024. december 8., 15.

Wamp Design Vásár, 2024. december 8., 15.

More details
Ragyogj! - Ékszerek ideje kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Ragyogj! - Ékszerek ideje kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

More details
Több száz magyar film ingyen, adventtől vízkeresztig

Több száz magyar film ingyen, adventtől vízkeresztig

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője