2025. november 8., szombat - Zsombor

Szabadidő

30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

153

Két évtizeddel ezelőtt egy álomból született, ma pedig a magyar divatélet megkerülhetetlen intézménye: a Budapest Fashion Week. Mayer Balázs „Kenguru” vezetésével a rendezvény immár harmincadik alkalommal mutatja be a hazai és nemzetközi tervezők legújabb kollekcióit, miközben továbbra is hű marad alapfilozófiájához: hidat építeni a művészetek, a kultúrák és a generációk között.

A Budapest Fashion Week különlegessége, hogy kezdettől fogva független és önazonos maradt. A szervezők sem politikai, sem gazdasági irányzatokhoz nem kötődnek – céljuk, hogy teret adjanak a divat művészi kifejezőerejének, és olyan fórumot biztosítsanak, ahol a tervezők szabadon megmutathatják, kik ők és mit üzennek a világnak.

A rendezvény története során számos, ma már ismert név indult innen. Sok tervező, aki ma nemzetközi kifutókon arat sikert, elsőként a Budapest Fashion Weeken mutatkozott be – volt, akinek innen egyenes út vezetett például a Szerbia Fashion Weekre vagy London Fashion Weekre.

Divat, mint társadalmi tükör

A BFW mindig is érzékenyen reagált a társadalmi változásokra. A bemutatók során évről- évre visszatérő motívumokként jelennek meg olyan témák, mint a nemi egyenlőség, a testpozitivitás, a környezetvédelem vagy éppen a háborúk okozta társadalmi hatások. A szervezők szerint a divat soha nem csupán esztétikai kérdés, hanem társadalmi lenyomat: a gazdasági helyzet, a kulturális trendek és a generációs attitűdök mind megjelennek a kollekciókban.„A divat mindig követi a kort, amelyben születik. Mi pedig igyekszünk ezt a kort dokumentálni a kifutón – egyszerre reflektálni rá és irányt mutatni” – mondja az alapító.

Az elmúlt három évtizedben így vált a magyar társadalom kulturális tükrévé: a kifutón megjelenő üzenetek, performanszok és stílusirányok mind arról tanúskodnak, hol tart épp a világ és benne Magyarország.

Nemzetközi nyitottság – a 30. Budapest Fashion Week exkluzív vendége Kína

A jubileumi esemény egyik kiemelt vendége a Zhejiang Fashion Institute of Technology (Kína), amely először mutatkozik be Magyarországon. A kollekciót korábban a Transilvania Fashion Festivalon (Románia) és a Serbia Fashion Weeken is bemutatták, most pedig az European Fashion Council nemzetközi partnerségének köszönhetően érkezik Budapestre.

A kínai intézmény az egyik vezető ázsiai divatképzési központ, több mint 10 000 hallgatóval és 20 nemzetközi partnerrel, köztük brit, amerikai, francia és japán intézményekkel. Részvételük a Budapest Fashion Weeken nem csupán bemutató, hanem kulturális párbeszéd is Kelet és Nyugat között.

Ez az együttműködés újabb lépés a rendezvény azon célja felé, hogy Budapestet Európa vezető divatvárosai között pozicionálja. „A jövőnk egyértelműen nemzetközi. Szeretnénk, ha Budapest neve a divatvilág térképén egyet jelentene az értékkel, kreativitással és bátorsággal” – emeli ki Mayer Balázs.

Fashion

A Városliget – a művészetek új negyede, a divat otthona

Az esemény idén is a Városligeti Műjégpálya Dísztermében kap helyet, amely az elmúlt években a BFW állandó, meghatározó helyszínévé vált. A választás nem véletlen: a Városliget a főváros új kulturális negyede, ahol a divat természetes párbeszédben áll a társművészetekkel. A Magyar Zene Háza, a Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum közelsége méltó környezetet teremt a kreativitás ünnepéhez.

Program és fellépők

2025-ben is rendkívül sokszínű: a feltörekvő tehetségek mellett a hazai divatélet meghatározó nevei is kifutóra lépnek. A bemutatókat fashion videók és művészeti installációk kísérik, amelyek tovább erősítik a divat interdiszciplináris jellegét.

Örökség és jövőkép – a magyar divat családi ezüstje

A BFW mára a magyar divattörténelem része, és sokak számára szimbolizálja a kitartást, az önazonosságot és a kreatív szabadságot. A kezdetektől fogva támogatja a pályakezdő tervezőket, ösztönzi az oktatási intézményeket, és hozzájárul ahhoz, hogy a hazai divatipar erősödjön és nemzetközi szinten is versenyképes legyen.

„A Budapest Fashion Week a hazai divat szegmens családi ezüstje – egy igazán magyar sikertörténet” – mondja Mayer Balázs. A jövőre nézve a cél egyértelmű: tovább erősíteni a nemzetközi kapcsolatokat, és elérni, hogy Budapest neve ott szerepeljen a nagy európai divatfővárosok között.


30. Budapest Fashion Week 2025
Helyszín: Városligeti Műjégpálya – Díszterem
Cím: 1146 Budapest, Olof Palme sétány 5.
Időpont: 2025. november 7–8.
Kapunyitás: 18:30 | Kezdés: 19:00 órakor
Belépő: 7.000 Ft / nap (a helyszínen vagy elővételben 14–16 óra között megvásárolható)


https://pesti-divat.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

Employer Branding újrahangolva, 2025. november 11.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

More details
30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

30. Budapest Fashion Week, 2025. november 7-8.

More details
PesText, 2025. november 6–8.

PesText, 2025. november 6–8.

More details
Budapest Card Show, 2025. november 8.

Budapest Card Show, 2025. november 8.

More details
Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Szentendrén, 2025. november 8-9.

More details
XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője