2026. április 9., csütörtök - Erhard

Szabadidő

Burgonyafesztivál, 2022. június 24 - 25.

838

Ez a mezőgazdasági rendezvény színvonalas szakmai, kulturális és gasztronómiai programokat nyújt az ide látogatóknak. Az esemény szakmai részében helyet kapott az egyre népszerűbb és elterjedtebb biogazdálkodás témakör is.

Idén immár sokadik alkalommal kerül megrendezésre a Bicsérd-Zóki burgonyafeszt. A program 2001-ben indult egy helyi kezdeményezésként, amikor még főleg a helyi szakmai érdeklődők számára megszervezett program volt, az évek során azonban számos téren bővült a kínálat, aminek köszönhetően növekedett a látogatók létszáma is.

A programsorozat három részből tevődik össze: szakmai program, gasztronómiai rész, kulturális programok. A több helyszínen zajló programok között szerepel játszóház, lovaglási lehetőség, veterán autó bemutató, gokartozási lehetőség, kipróbálhatják a nordic walking - északi síjárást, közelről megismerkedhetnek a Topp Cars rally autójával.

A fesztiválhoz kötődve Bicsérden rendezi meg a Dél-Dunántúli Bio Kultúra Egyesület az Országos Bio napot. A választás nem véletlenül esett erre a településre, hiszen a Bicsérdi Bio Kft. 315 hektáron folytat bio gazdálkodást, és ezzel meghatározó bio - termelő cég a régióban. Országos hírnevű termékük a Bicsérdi Bio tökmagolaj, melynek számos jótékony hatása ismert.

A programon több mint 40 bio - termelő kóstoltatással egybekötött árusítással mutatja be portékáját (zöldség, gyümölcs, méz, sajt, bor). Minden érdeklődőt szeretettel vár a szervezők nevében Berki Gyula elnök-igazgató és Berki József ügyvezető.

Időpont: 2022. június 24 - 25.
Helyszín: Bicsérd
További információk: bicserd.hu

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője