2025. május 10., szombat - Ármin

Szabadidő

Ismét megrendezik a nemzetközi Mosonshow nevű makettkiállítás és versenyt, 2022. április 22 - 24.

1025

Két év kihagyás után idén ismét megrendezi a Mosonmagyaróvári Makettező Klub a Mosonshow nevű nemzetközi makettkiállítást és versenyt április 23-án és 24-én – tájékoztatta a klub elnöke az MTI-t.

Egresi András emlékeztetett, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatti korlátozások nem tették lehetővé az esemény megrendezését.

A 24. alkalommal éltre hívott kiállításnak és versenynek ezúttal is az UFM Aréna ad otthont.

Eddig mintegy négyszáz nevezés érkezett, de a szervezők április 19-ig még várják a jelentkezőket.

Egresi András elmondta, hogy a háború miatt Oroszországból és Ukrajnából ezúttal nem érkeznek kiállítók, ugyanakkor Brazíliából, Thajföldről és Európa valamennyi országából jelentkeztek kiállítók a megmérettetésre.

A versenyen hetven kategóriákban indulhatnak a nevezők, egyebek mellett harcjárművekkel, repülőkkel, figurákkal, polgári járművekkel vagy hajók lekicsinyített másaival.

A versenyen a kategóriák zsűrijei azt figyelik, hogy a makettek élethűek legyenek, akár a jellemző kopásokkal, sérülésekkel együtt.

Egresi András elmondta azt is, hogy az esemény egyik látványos és különleges eleme lesz a mintegy két méter széles, gyufaszálakból megépített Boeing típusú repülőgép.

| Forrás: hirado.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője