2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Promóció

Indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

597

Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös, „Mancs a bajban!” névre hallgató állateledel-gyűjtő akcióját. A kezdeményezés célja, hogy a menhelyeken élő, gazdára váró állatok jobb ellátásban részesüljenek, és az őket gondozó szervezetek anyagi terheit csökkentsék – mindezt a vásárlók önzetlen segítségével.

Az idei gyűjtés 2025. május 10–11-én, szombaton és vasárnap zajlik az ország valamennyi INTERSPAR áruházában, naponta 10 és 16 óra között. A kampányban több mint harminc civil állatvédő szervezet vesz részt, akik az áruházak előterében kialakított gyűjtőpontoknál várják az adományokat.

Az akció során az állatvédők száraztápot, konzervet, nedves eledelt, jutalomfalatokat, felszereléseket és tisztítószereket gyűjtenek a menhelyeken élő kutyák és macskák támogatására. A vásárlók a kasszazónák után adhatják át felajánlásaikat az önkénteseknek. Mivel minden szervezet saját igényei alapján határozza meg, mire van épp szüksége, ezért érdemes a helyszínen érdeklődni – ez segíti a célzott és igazán hasznos adományozást. A „Mancs a bajban!” kampány egyik legfontosabb üzenete, hogy a legkisebb adomány is számít. Egy csomag száraztáp vagy egy konzerv is sokat jelenthet egy menhelyi állat számára.

„A SPAR hosszú évek óta támogatja az Országos Állatvédőrség Alapítvány koordinációja mellett az állateledel-gyűjtéseket, mert hiszünk abban, hogy egy felelős kiskereskedelmi vállalatnak nemcsak a vásárlóit, hanem a közösség egészét, benne a legkiszolgáltatottabbakat – így az állatokat is – támogatnia kell. Összefogásra buzdítunk évről évre, s külön öröm, hogy vásárlóink jól érzékelhető elkötelezettséggel álltak és állnak mellénk ebben az ügyben is” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A SPAR-ban gyűjtött adományok egy-egy állatvédő szervezet élelmezési költségeinek akár a felét is fedezhetik. Ez hatalmas könnyebbség számukra, hiszen az így megtakarított összegeket más, létfontosságú célokra – például kennelek építésére, orvosi kezelésekre vagy szállítóeszközök beszerzésére – tudják fordítani.

Az akcióban résztvevő szervezetek és áruházak listája a www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban weboldalon érhető el.

A SPAR és INTERSPAR üzletek vásárlói a mostani akció mellett egész évben hónapról-hónapra találkozhatnak az állatvédő civil szervezetekkel és munkájukat állateledel-adománnyal támogathatják. A gyűjtések helyszínéről és időpontjáról a SPAR erre a célra létrehozott online felületén júniustól ismét lehet tájékozódni: www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban

I Forrás: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője