2026. április 10., péntek - Zsolt

Szabadidő

Idén ismét útra kel a vajdasági Tanyaszínház, 2021. július 23 - augusztus 12.

1132

Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabját mutatja be az idei évben a vajdasági Tanyaszínház, amely megújult vezetéssel, a koronavírus-járvány miatt kihagyott év után újult erővel vág neki a nyári turnénak.

A Magyar Szó című újvidéki napilap beszámolója szerint a Magyar Örökség-díjas vándorszínház július 23. és augusztus 12. között 19 előadást játszik majd Vajdaság településein.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a turné, az idei év pedig a Tanyaszínház vezetésének megújításával kezdődött, az új igazgató Gombos Dániel lett, aki korábban is oszlopos tagja volt a társulatnak.

A Kazimír és Karolinát Lénárd Róbert állítja színpadra, a próbafolyamat már intenzíven folyik. A társulat összetétele folyamatosan változik, hiszen az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói itt töltik nyári szabadságuk egy részét.

A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. Gombos Dániel bejelentése szerint viszont ebben is újításra lehet számítani, és a jövőben a színészek kisbusszal utazhatnak egyik helyszínről a másikra.

A Tanyaszínház olyan helyekre megy, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is.

| Forrás: szinhaz.org

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője