2025. december 1., hétfő - Elza

Szabadidő

Idén ismét lesz Ipoly Feszt - 2021. június 18-20.

1119

Az Ipoly-vidék és a Börzsöny tizenkét magyarországi, illetve szlovákiai településén összesen 174 ingyenes koncerttel, kézműves, hagyományőrző és gasztronómiai programmal, természetjáró túrákkal várja a közönséget a 2. Ipoly Feszt június 18. és 20. között.

Az Ipoly Fesztet először 2019-ben rendezték meg a környékbeli települések összefogásával, a fesztivál második kiadására a járványhelyzet miatt kerül sor idén. A rendezvény egyik fontos célja, hogy az Ipoly ne szétválassza a két partjának – egyaránt magyar nyelvű – lakóit, hanem összekösse őket – írja tudósításában az MTI.

A Börzsöny vidéke az ország egyik legritkábban lakott vidéke, ezért az idelátogatók természetközeli környezetben találják magukat. Az Ipoly Feszt során megnyílnak a tizenkét kistelepülés portái, így a fesztivál sajátos, családias hangulattal, a könnyű- és komolyzenei koncertek mellett kézműves és hagyományőrző programokkal és túrákkal várja a közönséget.

A rendezvénysorozat kiemelt célja bemutatni a résztvevő települések – Szob, Ipolydamásd, Kemence, Márianosztra, Vámosmikola, Perőcsény, Kóspallag, Salka, Helemba, Zalaba, Letkés és Nagybörzsöny – helyi kulturális értékeit, örökségét és hagyományait.

Az Ipoly Feszten fellép még mások mellett a Balkán Fanatik, Bogányi Gergely, Deák Bill Gyula, a Follow the Flow, Kovács Nóri és Zenekara, a New Level Empire és Spigiboy is.

A projekt teljes költségvetése 58 ezer euró, amelyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása 50 ezer euró.

| Forrás: mmonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

More details
Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

Art Weekend Budapest, 2025. november 28-30.

More details
Design Bazár: háromnapos lakberendezési garázsvásár, 2025. november 28-30.

Design Bazár: háromnapos lakberendezési garázsvásár, 2025. november 28-30.

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Mézeskalácsfalu Mogyoródon

Mézeskalácsfalu Mogyoródon

More details
Karácsonyház Gödöllőn

Karácsonyház Gödöllőn

More details
Ragyogásra fel! Idén is elindul a fényflotta Budapesten

Ragyogásra fel! Idén is elindul a fényflotta Budapesten

More details
Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

Tűzijáték elől menekülők, cégek és családok is reptérközeli hoteleket választanak

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője