2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Szabadidő

Összművészeti produkciók Európa minden szegletéből – folytatódik az ECHO közvetítéssorozata a Müpa Home-on

522

Az Európai Hangversenytermek Szövetsége, röviden ECHO azzal a céllal jött létre, hogy a kontinens vezető hangversenytermei egymással összefogva segítsék a feltörekvő tehetségeket. Ez az együttműködés a járvány idején sem szűnt meg, csak az új körülményekhez alkalmazkodva átalakult.

Az ECHO társintézményei ezúttal virtuálisan nyitják meg kapuikat, és minden alkalommal egy adott tematika alapján osztják meg egy-egy korábbi produkciójuk felvételét a nagyközönséggel. Ezúttal az összművészet jegyében Luxembourg, Barcelona és Berlin várja a közönséget, illetve a Müpa egyik legnépszerűbb előadása is műsorra kerül.

Az összművészeti alkotások legfőbb jellemzője, hogy különböző művészeti ágak egyenrangú félként jelennek meg a produkcióban, így létrehozva egy egészen új alkotást. Ezt helyezi középpontba az ECHO és a Müpa Home aktuális programja. A sort a Luxemburgi Filharmónia különleges párosítása indítja: kamarazenekari koncertjükön a Kreisler Quartet jóvoltából Dvořák és Sosztakovics vonósnégyesei szólalnak meg, amelyekhez graffitiművészek biztosítják majd a vizuális aláfestést. A barcelonai Palau de la Música Catalana is a vizualitást állítja majd párba a komolyzenével. Előadásukon Juan de la Rubia és Marco Mezquida Bach műveire improvizál zongorán és orgonán, miközben a háttérben a katalán vizuális művész, Alba G. Corral az ő zenéjükből inspirálódva teremti meg a koncert különleges látványvilágát.

mupahom2

Ahogy azt a közönség már megszokhatta, a berlini Elbphilharmonie mindig tárt karokkal – és kapukkal – fogadta a megszokottól eltérő produkciókat. Ezúttal is formabontó előadást osztanak meg a nézőkkel: az ünnepelt koreográfus és a Berlini Állami Balett művészeti vezetője, Sasha Waltz és társulata az „Elphi” előcsarnokait táncolja körbe, miközben többek közt Bartók, Ligeti és Sosztakovics dallamai zengik be a teret. A Müpa egyik legnépszerűbb előadását, a Non Solust közvetíti a program részeként. A Recirquel produkciója már önmagában is forradalmi, hiszen Vági Bence az újcirkusz kifejezésvilágát a modern tánc felszabadító szellemiségével ötvözve egy teljesen új műfajt alkotott. A társulat cirque danse sagájának első felvonását Budapesttől New Yorkig mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadták, legutóbb pedig pont a kortárs előadóművészet egyik kiemelkedő európai játszóhelye, az osztrák Festspielhaus St. Pölten tűzte online műsorára.

Az ECHO közvetítései megtekinthetőek lesznek a Müpa Facebook-oldalán>>

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője