Friss hírek

Archívum

Több hazai tanösvény már mobilapplikációval is bejárható

Több hazai tanösvény már mobilapplikációval is bejárható

Eseményfigyelő 679

A kirándulni vágyókat már csaknem ezer kilométer hosszú tanösvényhálózat várja Magyarország nemzeti parkjaiban.

Összesen csaknem ezer kilométer hosszú tanösvény-hálózat várja Magyarország nemzeti parkjaiban a kirándulni vágyókat, akik országszerte 194 tanösvényen barangolhatnak a természetben. A túraútvonalak majdnem mindegyike védett természeti területen vezet keresztül és egyedülálló élményt kínál – közölte kedden az Agrárminisztérium.

Balczó Bertalan, a minisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a nemzetipark-igazgatóságok több mint 100 ezer hektáron valósítanak meg élőhelyfejlesztést célzó beruházásokat. Hangsúlyozta: "Az aktív védelmi intézkedések mellett ugyanolyan fontos az is, hogy bemutassuk ezeket az értékeket a nagyközönség számára, éppen ezért 2014 óta 16 milliárd forintot fordítunk ökoturisztikai beruházásokra a nemzetipark-igazgatóságoknál. Ennek köszönhetően a látogató- és bemutatóhelyekhez kapcsolódóan tanösvények létesülnek és újulnak meg országszerte".

Magyarországon a tanösvények többsége térítésmentesen, szabadon látogatható; az állomásokat jelző táblák és papír alapú kiadványok mellett számos esetben már mobilapplikációk segítségével is bejárhatók az útvonalak.

A tanösvény-hálózatnak köszönhetően az érdeklődők megismerhetik Magyarország természeti kincseit, például a sziklagyepek növény- és állatvilágának életét, a szikes pusztákat, a tavakat, az ártéri területeket, a mocsarak madár- és növényvilágát, a bazaltorgonákat és a dolomitokat, miközben számos helyen egyedülálló panorámában lehet részük.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe