Friss hírek

Archívum

Online előadásokat tart januárban is a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Online előadásokat tart januárban is a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Eseményfigyelő 753

Az előadások díjmentesen elérhetőek a színház YouTube-csatornáján.

Mivel a kezdeményezés decemberben sikert aratott, januárban is online előadásokat tart a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház – közölte a teátrum hétfőn.

Mint a sajtóközleményben írják, folytatódik a Kedvenc színészeink sorozat: kedden Koltai Róberttel beszélget Susán Ferenc, a színház rendezője, majd a következő két keddi napon Erdélyi Gáborral és Rácz Jánossal ismerkedhet meg a közönség.

Újdonság lesz a Nemzet színészei Salgótarjánban című sorozat, amelyben vasárnaponként a Bodrogi Gyulával, Molnár Piroskával és Haumann Péterrel készült beszélgetést tekinthetik meg januárban a nézők.

Ismét kedveskedik a színház a gyerekeknek: 23-án délelőtt a Lúdas Matyi című mesejátékot nézhetik meg a legkisebbek.

A péntek és a szombat továbbra is a színházi előadások estéje lesz. Bemutatják mások mellett a Black Comedy című bohózatot, a Kakuk Marci című kétfelvonásos „bohóságot” és A kör négyszögesítése című vígjátékot is. Január 23-án a korábbi évek újévi koncertjeiből összeállított műsort láthatnak az érdeklődők.

Az előadások díjmentesen elérhetőek a Zenthe Ferenc Színház YouTube-csatornáján, a linkek megtalálhatóak a színház Facebook- és Instagram-felületén, valamint a www.zentheszinhaz.hu weboldalon.

(Forrás: kisalfold.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.