2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Érdeklődnek hazai és külföldi vendégek a nyári Balaton iránt, aki most szállást foglal, azt bármikor felhasználhatja, és egyben jótékonykodik is. Egy füredi hotel bécsi mintát

A hazai turizmus és rendezvényipar megmentése érdekében, figyelembe véve a már megjelent rendeleteket és a vállalkozások visszajelzéseit, aktualizálta a Kormánynak közösen benyújtott javaslatait az MSZÉSZ,

Elhalasztják az új debreceni nagyerdei strand május végére tervezett megnyitását a koronavírus-járvány miatt, de több helyen a fenntartók azt remélik, hogy júniustól vagy legkésőbb júliustól

Az EU által támogatott és hat uniós tagország részvételével elindult alkalmazás segítségével több UNESCO világörökségi és egyben filmforgatási helyszín is bejárható interaktív módon. Valletta a

Pásztor Anna, Kautzky Armand, Geszti Péter, Lotfi Begi, Ternovszky Béla, Sena- csak néhány név azok közül, akik egy kedves videoüzenetben mondanak köszönetet egészségügyi dolgozóknak, eladóknak,

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, ESTON International, JLL és a Robertson Hungary –

A járványügyi helyzet a magától értetődő egészségügyi, gazdasági és szociális következmények mellett teljesen új kihívás elé állítja azokat a vezető pozícióban lévő munkavállalókat is, akiknek

Az utóbbi hetekben annyi helyről érkezett annyi információ, hogy nagyon nehéz rendszerezni, főleg a gyakorlatba átültetni azokat. Az, hogy mindezt egy olyan időszakban kell megtenni,

A járványvédelmi intézkedések betartásával készül a szezonra a vitorlás közösség. Ugyan egyéni szabadidős tevékenységnek számít, mégis azt kéri a vitorlás szövetség, hogy maradjon otthon mindenki.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője