2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Horvátország teljesen megnyitja határait Szlovénia, Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Németország állampolgárai előtt – jelentette be Andrej Plenkovic miniszterelnök a kormány

Csütörtök délutántól karantén és más korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar–szlovén határon a két ország állampolgárai.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2020. május 21-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a korlátozott befogadóképesség és az érintésmentes bejutás érdekében a strandbelépőket kizárólag online

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint pénteken új szakaszba lépnek a fővárosi védelmi intézkedések.

Péntektől már szabadtéri rendezvényeket is lehet tartani Magyarországon.

Ezzel a cipővel még csak véletlenül sem szabad a másik lábára lépni.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben folytatódott az agrár élőhelyeken 2005 óta zajló fészkelőállomány-csökkenés, ennek jelei

A Magyar Közlönyben szerdán éjjel megjelent kormányrendelet szerint ha meghatározott feltételeket a rendezvény szervezője biztosítja, a szabadtéri rendezvény csütörtöktől megtartható, a helyszínén való tartózkodás megengedett.

"Az új valóság: így fog kinézni a nagyszínpadi nézőtér a következő évadban."

Lassan újraindul a gazdaság minden szegmese, ezért most életbevágóan fontos, hogy ne maradjunk le a legfrissebb és legfontosabb információkról, a meghatározó szakértői véleményekről.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője