2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Hírek, elemzések

Az online jegyvásárlás mellett, a helyszínen is lehet belépőt vásárolni a budapesti strandokra

665

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2020. május 21-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a korlátozott befogadóképesség és az érintésmentes bejutás érdekében a strandbelépőket kizárólag online lehet megvásárolni.

Az utóbbi napokban a fürdővállalathoz eljuttatott észrevételek alapján a Társaság ígéretéhez híven felülbírálta a korábbi döntését és bejelentette, hogy a 2020. május 30-án, illetve június 15-én újranyitó strandokra a helyszínen is lehet belépőket váltani.

A döntéshez hozzájárult az is, hogy a Társaság tárgyalásokat kezdeményezett a Nemzeti Népegészségügyi Központtal a strandfürdők egyidejű befogadóképességére vonatkozóan és bár a strandok továbbra is korlátozott kapacitás mellett üzemelhetnek, az új irányelv megengedőbb és az egységek hatályos üzemeltetési szabályzatban foglalt befogadóképességének 50%-a az irányadó. Természetesen továbbra is biztosítani kell a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet. Így a budapesti fürdők esetében ez az alábbi egyidejű kapacitással való működést jelenti:

  • Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő   2614
  • Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő   1408
  • Paskál Gyógy- és Strandfürdő   1251
  • Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő   804
  • Római Strandfürdő   1250
  • Pünkösdfürdői Strandfürdő   456

A BGYH Zrt. a látogatóknak továbbra is az online jegyvásárlást ajánlja, mivel ezzel garantált a fürdőbe való bejutás, hiszen amennyiben az egyik strand eléri maximális befogadóképességét, több vendéget nem áll módjában beengedni, de az online vásárolt jeggyel érkezők részére fenntartják a helyeket. A járványhelyzet miatt az online jegyvásárlás azért is célszerű, mert továbbra is az egyik legbiztonságosabb készpénzmentes fizetési mód. A Társaság felhívja a vendégek figyelmét, hogy az online jegyeket reggel 8 óráig lehet megvásárolni az adott napra.
A pénztáraknál történő jegyvásárlás esetén is a bankkártyával történő fizetést szorgalmazzák, a fürdő területén pedig az elmúlt években már megszokott módon, továbbra is kizárólag készpénzmentes fizetés lehetséges.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője