2026. július 1., szerda - Annamária

Eseményfigyelő

2020. szeptember 11-13. között tartják Egerben a XX. Egri Régijármű Találkozó és Túra, IX. GULF Kupa rendezvényt, a 30 évnél idősebb járművek túraversenyét.

Javasolják a bálok, szalagavatók elhalasztását, valamint a sportfoglalkozások, énekkari próbák felfüggesztését. Emellett a szülők csak külön engedéllyel léphetnek be az iskolákba - ez áll abban

A balatoni utószezoni menetrend szeptember 27-éig lesz érvényes.

Ha van a pandémiának igazi vesztese, az a rendezvényszakma. A HORECA (hotel-restaurant-catering) tavasszal jelentős bevételkiesést könyvelt el, de talpra tudott állni, a nyár alatt szinte

Az egyik legismertebb magyar festmény, Szinyei Merse Pál Majális című alkotása is megtalálható már a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria digitális múzeumában. Az apropó

A vírushelyzetre reagálva online színházi rendszert fejlesztett a Budai Szabadtéri Színház. Már szombat estétől „dupla nézőtérrel” lesz látható a ’Négyen Extra’ című előadás Mészáros Árpád

A Fővárosi Operatív Törzs ülése után szigorító intézkedéseket hozott a Fővárosi Önkormányzat a járvány megfékezéséért. A szociális intézményekben elrendelt látogatási és kijárási tilalom mellett a

Hogyan merítsünk erőt és motivációt a mindennapi kihívásokból? Hogyan megváltoztassuk meg a stresszről való gondolkodásunkat, és miként növeljük a rezilienciánkat? Hogyan kezeljük a stresszorokat és

A nyár folyamán újraindultak a magyar mozik, a több hónapos szünet után elsőként bemutatott Pesti Balhé című vígjátékra már mintegy 70 ezren váltottak jegyet. Az

Nagyszerű hírünk van az esküvőt tervező párok számára! 2020.09.20-án ismételten megrendezésre kerül Esküvőkiállításunk, ahova szeretettel várunk mindenkit! A helyszín ezúttal is a gyönyörű Four Points

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője