2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

Kemény szabályok jönnek az iskolákban: lemondhatnak a diákok a szalagavatókról is?

636

Javasolják a bálok, szalagavatók elhalasztását, valamint a sportfoglalkozások, énekkari próbák felfüggesztését. Emellett a szülők csak külön engedéllyel léphetnek be az iskolákba - ez áll abban a módosításban, amit Kásler Miklós küldött ki az intézményvezetőknek kedden.

A Pénzcentrum által megszerzett dokumentum értelmében ezentúl a koronavírussal való érintettség miatt csak az Oktatási Hivatal rendelhet el szünetet az intézményekben.

Ahogy a portál írja, a járványhelyzet miatt módosította a köznevelési intézmények számára kiadott intézkedési tervet az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós tegnap kiadott módosítása szerint az alábbi szabályok lépnek életbe a magyar iskolákban:

  • Az a gyermek, tanuló, vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kazelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni. Eddig csak annyi volt a szabály, hogy az intézményeket csak egészséges tanulók, dolgozók látogathatták.
  • Az első félévben esedékes nagy létszámú eseményeket (szalagavató, ünnepségségek, bálok, kulturális programok) későbbre kell halasztani, vagy megszervezésükkor tekintettel kell lenni a létszámkorlát betartására, az egészségvédelmi intézkedések betartására, szabadtéri rendezvény szervezésére.
  • Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve a kifejezetten szülőknek szervezett programok alkalmával.
  • Az általános- és középiskolákban a délutáni (nem tanórai) sportfoglalkozásokat, sportköröket, iskolai kórus/énekkari próbákat átmenetileg javasolják felfüggeszteni.
  • Az étkeztetésnél figyelni kell az osztályok elkülönítésére, akár az osztálytermekben is megengedett az étkeztetés.
  • Ha az intézményben megjelenik a koronavírus, az megyére, fővárosra kiterjedő vészhelyzetnek minősül, így érintettség esetén az adott intézményben, vagy a település intézményeiben csak az Oktatási Hivatal rendelhet el rendkívüli szünetet.

(Forrás: hellovidek.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője