2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Eseményfigyelő

Nemzetközi szinten is korszakalkotó ötlettel várja tavasztól a látogatóit a Széll Kálmán téren létesített Pénzmúzeum.

A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében november 20-án szombattól visszatér az év első felében már megszokott maszkviselés a zárt helyiségekben és az egészségügyi dolgozók számára

Az eddigi évek alatt mindig teltházas Magyar Marketing Fesztivál ismét megnyitja kapuit – a szervezők közleménye szerint – minden eddiginél erősebb szakmai

Általános, a szállás után is elszámolható szervizdíjra, külföldi munkaerő utánpótlásra és a SZÉP kártya kedvezményes adózásának meghosszabbítására is szükség lenne a szektor nehézségeinek enyhítéséhez a

Megkezdődik a korcsolyaszezon Magyarország legnépszerűbb és leghangulatosabb télisport-helyszínén, a Városligeti Műjégpályán. A 12 ezer négyzetméteres jégfelület kétharmada áll a látogatók rendelkezésére, a pálya belső tereiben

Amikor vadbalesetekről olvasunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk ilyesmi sosem fordulhat elő. A rossz hír az, hogy a közúti baleseteket három tényező együttes hatása

Miközben a Pécsi Tudományegyetemen egy új, az eddigiektől eltérő működésű, fehérje alapú oltást fejlesztenek, az intézmény laborjaiban egy koronavírus elleni tabletta mellett egy orrspray is

Az év elején kezdődött fürdőfejlesztés első újdonságát már karácsony előtt kipróbálhatják a vendégek.

Őfelsége Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke, valamint Dubaj uralkodója látogatást tett a Magyar Pavilonban.

Idén is várják Mórahalmon a pálinka és a tepertő kedvelőit. A kóstolókat vásár és jó hangulat színesíti. Lehetőség lesz egy interaktív látványfőzés megtekintésére, de meg

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője