2025. június 1., vasárnap - Tünde

Turizmus

Karácsonyra megnyit a felújított fedett fürdő Lentiben

360

Az év elején kezdődött fürdőfejlesztés első újdonságát már karácsony előtt kipróbálhatják a vendégek.

A Zala megyében, azon belül is a szlovén határ közelében fekvő Lentiben működő termálfürdőt 1978-ban nyitották meg. Az ott található termálvíz 1988-ban kapott gyógyvíz minősítést, 2016-ban pedig a gyógyhely címet is megszerezték. A Lenti Termálfürdőhöz kapcsolódóan az elmúlt években két jelentős fejlesztés is megvalósult, ugyanis 2016-ban egy vadonatúj négycsillagos szállodát, valamint egy fedett élményfürdőt adtak át - írja a Termál Online.

Nagyjából egy évvel ezelőtt jelentették be, hogy egy állami támogatás révén újabb, több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztés is megvalósulhat a fürdőben. A kivitelezést a ZÁÉV és a Szabadics Zrt. konzorciuma nyerte és idén év elején kezdetét is vette az építkezés.

A beruházás keretében megújul a főbejárat, az étterem, valamint a fedett fürdő. Jelentősen megnövelik a gyógyászati kapacitást és számos új kezeléssel is bővül majd a paletta. Ezek közé tartozik az oxigénterápia, a szén-dioxid szoba, az iszapfürdő, az antigravitációs kezelő és a krioszauna. Ennek köszönhetően több gyógyászati céllal érkező vendég érkezhet Lentibe és a tartózkodási idejük is növekedhet.

A fürdő bejelentése szerint a felújított fedett fürdő három medencéjét már idén, várhatóan december 22-én meg fogják nyitni. Ez azt jelenti, hogy a fedett medencekínálat gyógyvizes medencével, gyerekpancsolóval és tanmedencével bővül. A fedett úszómedence és a félig fedett hidromasszázs medence megnyitására még egy kicsit várni kell. Illetve a fürdő továbbra is a nyári bejáraton közelíthető meg.

A Lenti Termálfürdőbe látogató vendégek egyébként jelenleg is használhatják a fedett élményfürdőt, a szaunavilágot, a kültéri gyógymedencét és az energiaparkot.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Eperfesztivál Tahitótfalu, 2025. május 30. - június 1.

Eperfesztivál Tahitótfalu, 2025. május 30. - június 1.

More details
Zalakarosi Sakkfesztivál, 2025. május 25. - június 2.

Zalakarosi Sakkfesztivál, 2025. május 25. - június 2.

More details
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

More details
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

More details
Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

More details
Magyarországon is útjára indult a Columbia Hike Society programja

Magyarországon is útjára indult a Columbia Hike Society programja

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2025. június 8-9.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2025. június 8-9.

More details
Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2025. május 30. - június 1.

Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2025. május 30. - június 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője