2025. június 21., szombat - Alajos
A magyarok nagy almafogyasztó hírében állnak, minden formájában szívesen fogyasztják, legyen az nyersen, kompótként, befőttként, süteményben, vagy akár pálinka formájában. Ráadásul, ha tehetjük, a hazai
Nem életkorhoz kötött a cégöröklés biztonságos elrendezésének kérdése. Bárkivel, bármelyik pillanatban történhet valami, ami miatt azonnal aktuálissá válik a helyettesítése. Tudod már, ki vezeti utánad
Az elmúlt két év zseniális pályamunkái után ismét meghirdették a HTE Fekete László-díjat. A hazai távközlési és informatikai szakma kiemelt tagja, Fekete László emlékére
Csak néhány lépésre található az elegáns, modern szálloda attól a helytől, ahol a sokak által vágyott méregdrága órák készülnek.
Lenyűgöző új produkciók, ősbemutatók, várva várt klasszikus és kortárs zenei együttműködések, színházi és táncelőadások, ingyenes orgonakoncertek, szenzációs jazz- és könnyűzenei formációk, kihagyhatatlan irodalmi, valamint képzőművészeti
Míg 2019-ben az UNION Biztosító átlagosan körülbelül 150 ezer forintot fizetett ki azoknak, akikkel valamilyen baj történt a nyaralás alatt, addig az idei szezonban már
Vidékünk legszebb hagyományai közé tartozik a szüreti mulatság, a Badacsonyi Szüret.
A Zrínyi Napok 2022-ben is sok-sok szeretettel várja a kedves érdeklődőket változatos programokkal, kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
A jelentkezési határidőig 108 zenész-zenekar regisztrált be az Utcazene Versenyre az ország minden területéről, sőt a határon túlról is.
A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében.
|
Az Év Étterme díjat idén az őriszentpéteri…
Immáron tizedik alkalommal rendezzük meg a bankszektor, az IT-szektor és…
Új névvel, új alapokkal, de a megszokott…