2025. június 17., kedd - Laura
Erős szakmai tartalmat kínáló és a hagyományos konferenciáink alapjain nyugvó rendezvényt tervezünk az idén is, ahol a találkozás, a networking, az élmény és a hangulat egyaránt kiemelt szerepet kap.
Játszóházat alakítottak ki Salgótarjánban, felújítottak egy játszóteret és kiépítettek egy, az élővilágot bemutató tanösvényt is. A fejlesztéseket mintegy 400 millió forintból valósították meg.
Az idén 20 éves születésnapját ünneplő Vitéz Kürtős igazi jubileumi évre készül, aminek első állomása a méltán népszerű Kürtőskalács Vigalom. Május 12-14. között ugyanis újra
A már hagyományos látványos programok mellett számos újdonsággal, versenyekkel és értékes nyereményekkel várják a látogatókat 2023. április 22-én, szombaton.
A palacsintát kedvelők készüljenek!
Csökkent a kereslet az építőiparban az elmúlt egy évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) felmérése szerint, összességében borúlátóbbak a cégek az
Egyre erősebb az ország lombkorona sétányban, Balatonbogláron is épül egy következő. Egészen pontosan a Gömbkilátó mellé a Várdombra.
Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat első trailerét kedden a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián – közölte a produkció az
„Like the gypsies": Budapest új kultúrklubjában mindenki átélheti a roma életérzést.
Futóversennyel egybekötött ingyenes családi programra vár április 29-én minden érdeklődőt a Kiskunsági Nemzeti Park Kunszentmiklós-Bösztörpusztára, a puszta egyik leglátványosabb eseményére.
|
2025. június 17-21. között kerül megrendezésre Szolnokon…
Sok szeretettel várunk szezonnyitó nyíltvízi úszóeseményünkre egy…
A pénzügyi szektor olyan gyors ütemű átalakuláson…