2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

hajosA Hajósi Pincefalu központjában álló egykori uradalmi pince épületében egy élményközpontú kiállító tér, turisztikai

sarospatakA GINOP-7.1.9 pályázati program keretében a sátoraljaújhelyi vár, a sárospataki vár és a boldogkői vár

seressA „gerillaszobrok” mesterének, Kolodko Mihálynak újabb alkotása látható az Erzsébetvárosban. Ezúttal Seress Rezsőnek, a

karatHárom új darabbal gyarapodott a budapesti mikroemlékművek száma, melyek Erzsébetváros tereit díszítik. A Kolodko Mihály

wug1Már dübörög a World Urban Games, vagyis az utcai sportok világjátéka! Szeptember 13-15. között

Az MSV nemzetközi gépipari szakvásár a legnagyobb ipari vásár a Cseh Köztársaságban, sőt egész Közép- és Kelet-Európában, egyúttal pedig a Brnói Vásárvállalat vásárnaptárának legfontosabb eleme. 

cinturCinege Teljesítménytúráink 2019-ben rendhagyó módon ősszel kerülnek megrendezésre! Idén több táv közül is lehet

mariavaA négycsillagos, nyolszintesre tervezett szállodában összesen 149 szobát és 476 darab parkolóhelyet alakítanak ki.

kecskebemutatóKülönleges programjai mellett igazi látványos attrakcióval várja a látogatókat szeptember második hétvégéjén a Budakeszi Vadaspark.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője