2025. június 16., hétfő - Jusztin
Az Ikea elindította kulcsrakész otthoni napelemes rendszerre vonatkozó ajánlatát Ausztráliában, amely így az első Európán kívüli piac lett, amelynek fogyasztói az interneten keresztül megvásárolhatják otthonukba
A szállodalánc az Országos Mentőszolgálat szóvivőjével közösen mutatja be a kisfilmben, milyen intézkedésekkel garantálja a vendégek biztonságos kikapcsolódását.
A koronavírus helyzetre és a magyar kormány döntésére (a határok lezárására) tekintettel a WOMEX a helyi partnereivel együtt bejelentette, hogy csak
A Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében egy éven belül megújul a sümegi vár. A több mint másfél milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően helyreállítják a
A Pécsi Állatkert az ország egyik kedvelt szabadidős helyszíne, amely a tavalyi évben több, mint 150 ezer látogatót fogadott.
Megalakult a Széchenyi István Történelmi Vándorszínház, amelynek célja a keresztény értékrend és a történelmi tárgyilagosság közvetítése, valamint a magyar nyelv ápolása lesz – közölte az
A múlt század eleji Budapesten a sorra megjelenő kávézók igazi közösségi terek voltak.
Június 20. után nyitnak a budapesti művészmozik, a Művész, a Toldi, a Puskin, a Kino, a Corvin, a Tabán, ugyanakkor marad az online Budapesti Távmozi
Magyarországon körülbelül 75 ezer felsőoktatási oklevél ragadt bent a nyelvvizsga hiánya miatt, ezekből azonban a Világgazdaság által megkérdezett felsőoktatási intézményekben már több mint 13 ezret
Mindenkinek szüksége van hobbira, amiben kiélheti a kreativitását, mellyel kikapcsolhat, és elfelejtheti a hétköznapok problémáit. De miért ne lehetne kedvenc időtöltésünkkel pénzt keresni?
|
A nyár sokak számára a feltöltődés, a…
Idén már 21. alkalommal találkozik a hazai…
Már lehet szavazni Az év fodrásza verseny…