2025. június 19., csütörtök - Gyárfás
Már lehet ajánlatot tenni arra az összesen mintegy 1400 darab 3-10 hektár közti parcellára, amelyet eladásra szánt az állam, mivel túl kicsinek találta a gazdasági
A Magyar Természetjáró Szövetség a hazai állami erdőgazdaságok és nemzeti parkok szakmai segítségével – hagyományteremtő céllal – invitálja a természetjárást kedvelőket a Kéktúrázás napjára, október
Kicsit ellentmondásosnak tűnik, pedig semmi faramuci nincs benne. Kódfejtés, kincskeresés azoknak, akik jobban szeretnek a természetben idő tölteni mint a négy fal között.
Már kézből eszik a Szegedi Vadaspark legfiatalabb lakója, az augusztusban kikelt pingvinfióka. Bár a nemét még nem tudják, névadó pályázatot hirdettek, hogy nevet találjanak a
Az ősz haj elrejtése állandó festéssel jár, és ebből az ördögi körből nincs kiszállás. Az ezüstös tövek már három-négyhetente előbukkannak, a látszat folytonos fenntartása pedig
2020-ban is kinyitnak a balatongyöröki pincék és velük a lehetőség is a finomabbnál finomabb balatoni borok kóstolására és egy családi kisvonatozásra a Becehegyen!
Családbarát Múzeum díjat nyert a Skanzen. Ennek megfelelően a kikapcsolódni vágyó felnőttek mellett a következő hetek programjai között kifejezetten a gyerekekre és az őszi szünetre
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Egyre több ponton fejlesztik a Balaton menti természeti kincseket bemutató központokat, látogatóhelyeket, kilátókat és bemutatóhelyeket. Nem véletlenül: a legfrissebb adatok szerint évente körülbelül félmillióan látogatják
2022 tavaszára készül el a Balaton-part legújabb gyermekbarát élményparkja, a BalaLand FamilyPark Szántódon. A tematikus játékelemeket tartalmazó üdülőközpont alapkövét szeptember 29-én tették le.
|
2025. június 17-21. között kerül megrendezésre Szolnokon…
A Karl May regények hőse, Winnetou generációk…
2025. június 18-tól ismét négy nap fergeteges…