2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Kiváló értékelést kapott a budapesti repülőtér biztonsága

457

Egyértelműen érezhető színvonal-emelkedést eredményeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megvalósult fejlesztések – ez derült ki a 2020 utolsó negyedévében végzett nemzetközi utaselégedettségi felmérésből (ASQ).

A kutatás keretében az utasok 37 különböző szempont alapján értékelték az őket leginkább érintő repülőtéri szolgáltatásokat.

Az ASQ felmérés minden negyedévben a legfontosabb mutató a Budapest Airport számára, hiszen közvetlenül az utasok értékelése alapján tükrözi vissza a repülőtér-üzemeltető által végrehajtott fejlesztéseket és az utasszolgáltatások minőségét.

Épp ezért a Budapest Airport úgy döntött, hogy 2020-ban is elvégzi az elégedettségi felmérést, lehetőséget biztosítva az utasoknak arra, hogy visszajelzést adhassanak a repülőtéri környezettel kapcsolatos benyomásaikról – írta a cég közleményében.

A Budapest Airport csak tavaly 74 millió eurót (26 milliárd Ft) fordított olyan repülőtéri fejlesztésekre, amelyek döntő része az utasszolgáltatásokat, a terminál infrastruktúrát és a repülőtéri környezetet érinti.

Ha pedig az elmúlt két évet vizsgáljuk, a fejlesztésekre fordított összeg eléri a 167 millió eurót. Ezek a fejlesztések a független szolgáltató által végzett felmérés eredményein is jól láthatóak: a megkérdezettek általános elégedettségi szintje 2020 utolsó negyedévében elérte a kiemelkedően jónak számító 4,17 pontot.

A terminál általános atmoszférájára adott pontszám a 2019 azonos időszakában mért 3,79 pont után 2020 utolsó negyedévében jóval magasabb, 4,09 pontos értékelést kapott.

Az utastájékoztatási rendszer és a repülőtéren történő eligazodás 5-ös skálán 4 pontot meghaladó értékelést kapott – ehhez a tavalyi évben megújult eligazító táblák, az újonnan bevezetett várakozási idő és sétatávolság-kijelzés is hozzájárult.

A legjobbra értékelt szempontok között szerepel a biztonsági ellenőrzés alapossága, a személyzet segítőkészsége és a biztonságérzet, és 2019-hez képest szintén sokat javult a repülőtéri mosdók értékelése is.

Ez utóbbi téren a Budapest Airport az elmúlt években jelentős bővítést hajtott végre, melynek során 75%-kal nőtt a mellékhelyiségek kapacitása.

A legalacsonyabb pontszámot jellemzően a repülőtér közúti megközelítését érintő szempontok kapták, továbbá az utasok alacsonyabb értékeléssel illették a parkolók, és – a fogyasztói felmérésekre jellemző módon – bizonyos termékek ár-érték arányát is.

A 2020 október-december között mért eredmények összességében az utasszolgáltatások és a repülőtéri környezet színvonalának folyamatos emelkedését mutatják.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője