2025. június 19., csütörtök - Gyárfás
Magyarországon gyakorlatilag minden cégnek kötelező tűz- és munkavédelmi eszközökkel rendelkeznie, a jogszabály ugyanakkor azt is kimondja, milyen gyakran kell azokat felülvizsgálni, karbantartani.
Az idei musicpark kiállításunkkal kapcsolatban nagyon jól haladtak az előkészületeink, visszatérő kiállítóink mellett számos új céget tudtunk üdvözölni, részükre standhelyet biztosítani.
Sorra indítják tájékoztatási kampányaikat a bankok arról, hogy megváltozik az online kártyás fizetés. A tavaly elhalasztott erős ügyfél-hitelesítés 2021 januárjától válik szigorúan kötelezővé. Kellhet például
A zsidó kulturális örökséget bemutató túrák, irodalmi és kávéházi séták mellett koncert és faültetés is várja az érdeklődőket a péntektől vasárnapig tartó budapesti Sétafesztiválon.
A Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közötti szakaszt október 22-én, 17 órától használhatják a közlekedők.
Az Eurovelo 6-os útvonal a Duna mentén szeli át Európát. A fővárostól délre tekerhetünk a pesti és a budai oldalon, sőt a Csepel-sziget keleti és
Az eredetileg tervezettnél hosszabb ideig, január 10-ig látható a Dürer kora című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
A nemzeti ünnep hétvégéjén a Skanzen az ’56-os forradalom körüli időszak falusi mindennapjait és az események néhány vidéki epizódját eleveníti meg.
Thaiföldről rendelik a szárított skorpiókat hazánk alighanem legkülönlegesebb gin tonic variációjához.
Miért fontos ismernünk Sophiát, az első humanoid robotot? Hogyan kaphatott állampolgárságot és vajon mennyire szükséges felkészülnünk a jövőben arra, hogy életünket intelligens bitek hálozzák be?
|
Töretlen lendülettel, egyre fokozódó érdeklődés és jelenlét…
Új névvel, új alapokkal, de a megszokott…
A "Több mint levendula" - Gyógy- és…