2025. július 3., csütörtök - Kornél

Hírek, elemzések

Mozival bővül a KÖKI

328

Egy több mint 1200 fő befogadására alkalmas multiplex mozit nyit a KULTIK mozihálózat üzemeltetésében az idén 10 éves KÖKI bevásárlóközpont. A tulajdonos Adventum csoport, a plázával kapcsolatos egyik legnagyobb beruházása idén tavasszal veszi kezdetét és várhatóan 12-14 hónapig tart.

A megnyitáskor a vendégeket 9 moziterem várja majd, ebből 3 VIP felszereltségű lesz. Az új mozi számos technikai újdonságot vonultat fel, többek között itt lesz az ország legnagyobb vetítővászna is.

„A KÖKI-ben a korlátozások alatt sem állnak meg a fejlesztések. Ezt az átmeneti időszakot többek között arra használjuk fel, hogy mire visszatér az élet a normális kerékvágásba a mozi is elkészülhessen. Minden fejlesztésnél Kőbánya-Kispest és vonzáskörzetének igényeit tartjuk szem előtt, ezért is vágtunk bele ebbe a nem mindennapi projektbe” – mondta el Harasta Gábor, a KÖKI Bevásárlóközpont center menedzsere, aki hozzátette, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében a mozi megnyitását a jövő év elejére tervezik. A látványtervek elkészültek, a kivitelezés pedig hamarosan kezdetét veszi.

„Akik régóta hiányolták a mozit a KÖKI-ben, azokat kárpótolhatja, hogy a KULTIK KÖKI hazánkban egyedülálló színvonalú vetítőrendszerrel büszkélkedhet majd. Az összes vetítőterem Christie lézeres fényforrást alkalmazó RealLaser 4K vetítővel, valamint speciális Vive Audio hangrendszerrel lesz felszerelve. A lenyűgöző kép- és hangminőségen túl a legnagyobb terem látogatói a Dolby ATMOS hangformátummal készített filmeket is élvezhetik majd az ország legszélesebb mozivásznán. Az ATMOS-ról azt érdemes tudni, hogy magával ragadó hangzása a hagyományos hangrendszereknél tízszer több hangcsatornával kápráztatja el a mozinézőt, ami a terem minden pontján azonos hangélményt biztosít. Szintén kuriózum lesz a hazai mozik kínálatában a D-Box VIP terem, ahol a nézők a filmmel együtt mozgó speciális székekben a mozizás új dimenzióját tapasztalhatják meg.” – mondta el Szabó Krisztián, a KULTIK ügyvezető igazgatója.

„Nem csak hangélményben és látványban lesz egyedülálló a KULTIK KÖKI, hanem megjelenésében is. A mozi hatalmas belső terei az elegancia mellett a modern mozik stílusjegyeit hordozzák majd magukon. A maximális kényelem jegyében a mozi alsó szintjén egy büfét, az emeleten pedig egy kávézót találnak majd a látogatók. A gyermekekre is gondoltak a tervezők, őket egy külön a számukra tervezett játszórészleggel várják majd. Az emeleten található összes terem akadálymentes lesz és mindegyikben helyet kapnak páros fekvőszékek is. A felhőtlen szórakozás élménye mellett a fenntarthatóságra is komoly hangsúlyt fektet a KULTIK KÖKI: valódi zöld moziként működik majd, környezetbarát csomagolóanyagokat használva, felelősen működve, sok zöld felülettel” – emelte ki Duszin Ádám, az Adventum retail asset menedzsere.

A filmek szerelmeseinek jó hír, hogy nem kell várniuk az új mozi megépüléséig, ugyanis a KÖKI bevásárlóközpont egy különleges Valentin-napi akcióval készül számukra. Ráadásul a szervezők idén is szeretnék megtartani a bevásárlóközpont tetőkertjén tartott és nagy sikert aratott esti vetítéseket. Ezt a hagyományt a mozi megnyitása után is tovább fogják vinni.

(Forrás: mmonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

Önkéntes Vízadás – locsolj te is budapesti fákat!

More details
Győrkőcfesztivál, 2025. július 4-6.

Győrkőcfesztivál, 2025. július 4-6.

More details
KeszthelyFest, 2025. július 4-6.

KeszthelyFest, 2025. július 4-6.

More details
Derby és Divat Fesztivál, 2025. július 5-6.

Derby és Divat Fesztivál, 2025. július 5-6.

More details
Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

Dobozi Mézes Fesztivál, 2025. július 5-6.

More details
Régi Zenei Napok Vácon, 2025. július 5-ig

Régi Zenei Napok Vácon, 2025. július 5-ig

More details
VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, 2025. július 2-5

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, 2025. július 2-5

More details
Zsolnay Fényfesztivál, 2025. július 3-6.

Zsolnay Fényfesztivál, 2025. július 3-6.

More details
Lépj be a HUNIVERZUMBA

Lépj be a HUNIVERZUMBA

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője