2025. június 19., csütörtök - Gyárfás

Eseményfigyelő

A május 10-i madarak és fák napján adták át a Tisza-tavi kerékpáros Centrumnál épült fecskehotelt, amelyet az egyre csökkenő számú molnár- és füsti fecskék számára

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ismét megtelt élettel. A korlátozások enyhítésének örömét nem is fejezhetné ki jobban a társulat, mint egy újabb produkció elkészítésével.

Az Európai Bizottság által a Vasút Európai Éve program részeként életre hívott, Európát összekötő expresszjárat (Connecting Europe Express – CEE) idén ősszel keresztülrobog a kontinensen.

A Thealter nemzetközi színházi fesztivált támogató estet rendeznek május 21-én, Szeged napja alkalmából a Szegedi Nemzeti Színházban.

A pécsi Misina Étterem egykori épületének és környékének fejlesztését célzó Misina Ötletbörze önkormányzati ötletpályázata február közepén zárult le, nagyon szoros versenyben. A két legtöbb szavazatot

Hazánk nemzeti parkjainak kínálata évről évre egyre népszerűbb, a természetközeli élmények felértékelődésével pedig idén igazi látogatócsúcsra számíthatnak.

Megújulva nyitja ki kapuit a látogatók előtt a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, a Kolo Kulturális Központ és az Ezer

Egyre többször merül fel az a probléma, hogy a hagyományos desktop antivírus és cégen belüli egyéb IT-biztonsági védelmi vonalak már kevesek. Az elmúlt évben a

Hatalmas léptékben fejlődik a nagyvilágban az elektronikus sport, mely belátható időn belül olimpiai sportággá válhat. Az első ismert videojáték-bajnokság nyereménye 1972-ben, az amerikai Stanford Egyetemen

A repertoár egyelőre meglehetősen szűkös, számos mozi még ki sem nyitott, az előadásokra pedig csak védettségi igazolvány birtokában lehet beülni.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

Autós vakáció gyerekekkel: 10+1 pontban a biztonságos utazásról

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője