2025. június 19., csütörtök - Gyárfás
“A Bondorón bármi megtörténhet. Emberi beszélgetések a patak partján, éjszakába nyúló önfeledt szórakozás a kertekben vagy sosem látott, magával ragadó attrakciók. Itt
Az Európa-szerte 27 gyógyszállodát üzemeltető Ensana kifejlesztett egy új, a légzőszervek helyreállítását célzó programot azok számára, akik koronavírus-fertőzésen vagy más légúti betegségen estek át.
A tavaszi napsütésben még hívogatóbb a természetjárás, a kerékpározás, nem véletlen, hogy mindkettő népszerűbb, mint valaha. Szép időben a kedvelt hazai helyszínek kirándulóktól hangosak, a
Mosdókagyló, mosogató, tűzhely és a többiek - ezernyi felület van otthon, amely időnként súrolásra szorul, gondoljunk csak a vízkő- és szappanlerakódásra vagy a ráégett ételcseppekre!
A hétvége a legtöbb ember számára az egyetlen időpont, amikor kikapcsolódhat. Erre mindenkinek szüksége van, legyen az testi, lelki vagy szellemi igény, hiszen hosszú távon
Szikora János igazgató szerint a nyitás immár kézzelfogható valóság, ennek első lépcsőfoka pedig a nyári színház lesz. Jelezte, hogy valamennyi előadásuk csak védettségi igazolvánnyal lesz
A május 10-i madarak és fák napján adták át a Tisza-tavi kerékpáros Centrumnál épült fecskehotelt, amelyet az egyre csökkenő számú molnár- és füsti fecskék számára
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ismét megtelt élettel. A korlátozások enyhítésének örömét nem is fejezhetné ki jobban a társulat, mint egy újabb produkció elkészítésével.
Az Európai Bizottság által a Vasút Európai Éve program részeként életre hívott, Európát összekötő expresszjárat (Connecting Europe Express – CEE) idén ősszel keresztülrobog a kontinensen.
A Thealter nemzetközi színházi fesztivált támogató estet rendeznek május 21-én, Szeged napja alkalmából a Szegedi Nemzeti Színházban.
|
Újra jön a MOZGÁS ÉJSZAKÁJA Budapesten és…
2025. június 18-tól ismét négy nap fergeteges…
2025. október 22-én ismét megnyitja kapuit a…