2026. április 12., vasárnap - Gyula

Eseményfigyelő

A felelős állattartásra nevelésre, az állatvédők áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet a Mancs a szívre ifjúsági centrum Alapítvány, amely 2020 nyarán került bejegyzésre.

A Quimby-frontember, Kiss Tibi és a kiváló gitáros-producer-hangmérnök, Vastag Gábor 2018-ban indította útjára az Aranyakkord formációt: a csapat azóta megjárta Amerikát is, május 11-én pedig

Magna Cum Laude zenekar ma egyben a mély tartalmú, elgondolkodtató dalok előadója és a ház oldalát is valóban kirúgó fiatalos, lendületes banda.

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig

Március végén, alapításának 150. évfordulóján nagyszabású kiállításokkal nyitja meg a kapuit Európa egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye, a Néprajzi Múzeum.

A fánkkultúra Magyarországon évszázados hagyományokkal bír, talán emiatt is nehéz a magyartól különböző amerikai fánknak megvetnie a lábát a hazai piacon. Most egy eddig még

2022. április 17. és május 5. között világhírű társulatokkal, kivételes szólistákkal, új produkciókkal, rendhagyó bemutatókkal várja a közönséget a második Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek,

Röviden: semmi jót. Vesztes mindenki: az ukrán és az orosz múzeumok, és azok az intézmények is, amelyek más országokban részesei a múzeumok nemzetközi együttműködésének. Ma

A március 15-18. közötti cannes-i kiállításon a világ több mint száz országából 25 ezer vezető szakember és befektető vesz részt.

Jelentős érdeklődés mellett mutatkoznak be a magyarországi ingatlanfejlesztések az 1990 óta évente megrendezésre kerülő MIPIM-en, az ingatlanszakma egyik legrangosabb nemzetközi kiállításán március 15-18. között Cannes-ban.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője