2026. április 11., szombat - Leó

Eseményfigyelő

Borbarangolások, pincetúrák, táncházak, gyerekprogramok és koncertek várják a látogatókat a hagyományos szüreti felvonulással is kiegészülő Villányi Vörösbor Fesztiválon szeptember 30. és október 2. között.

Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.

A IV. Óbudai Világzenei Hét idén október 4. és 8. között várja a zenerajongókat. A meghívott művészek névsora ezúttal is magáért beszél; régi ismerősökkel, kiváló

Az UH Fest egyike azon ritka magyarországi eseményeknek, melyet a kalandvágy vezérel: új utakat, kifejezésmódokat kereső zenészek és a felfedezésekre, meglepetésekre nyitott közönség találkozóhelye. 2001

A keleti blokk klubfesztiválja A Budapest Showcase Hub, vagyis a BUSH immáron hetedik éve hívja össze a zeneipar képviselőit és a zeneszeretőket, hogy megtudják, milyen

Magyarország nem hivatalos Underground Fesztiválja, minden évben Hódmezővásárhelyen!

Október elsején Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, másodikán pedig a határon túl, Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a "csodabogyós" erdőben várják a közönséget színes programokkal a Muzsikál az erdő

Meghosszabbítja nyitvatartását az Üllői úti főépületben az Iparművészeti Múzeum: az Opus 735 program október közepéig további új időpontokban lesz látogatható. Szerdán és pénteken délutáni, csütörtökön

Épül az új pénzügyi rendszer, az új paradigma, amelyben a hagyományos megközelítéseket felülírja a technológiai innováció.

Mezőgazdasági munkát, saját gazdaság indítását és földterület vásárlását tervezőknek nyújt segítséget a DEKRA Akademie képzése.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője