2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Eseményfigyelő

Gyönyörű és igen kemény szakma a miénk. Minden pillanatban büszkeség járhatja át lelkünket hivatásunkért, még ha sokszor nagyon nehéz is! Az egyik legfelelősségteljesebb munkát végezzük.

Legelső albumát és egyik legendás korszakát idézi meg az EDDA Művek! Az ország egyik legnagyobb rockzenekara 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest

2020. január 19-én az extrém és ügyességi sportok kedvelői a Papp László Budapest Sportaréna székeiből izgulhatják végig, ahogyan a világ legjobbjai két keréken elrajtolnak és

A tavalyi nemzetközi sikerek után Boban Markovic Orkestar a TOP OF THE WORLD címmel kitüntetett új albumával világkörüli turnéra indul 2020-ban, melyet Magyarországon kezd el

Az ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok

20 éves Budapest legnagyobb szabadtéri sporteseménye, a Kincsem Park legnépszerűbb versenynapja, az Ügetőszilveszter!

A hagyomámyokhoz híven december 27-29. között a Hungaroringen rendezik a Szilveszteri Rallyet. A program a tavalyi évhez hasonlóan, szombaton Ring belső kétszer, míg vasárnap a

2020. április 17-19-ig 15. alkalommal kerül megrendezésre a budapesti Oldtimer Show. A helyszín ismét a Magyar Vasúttörténeti Park.

Egy nap , ami a Star Wars-ról szól a RepTárban! Különleges programok várnak a Star Wars kedvelőire idén is.

Sokkal több pénzt fizethet ez után, aki szállást ad ki a VI. kerületben.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője