2026. május 23., szombat - Dezső

Eseményfigyelő

Az idei téli szezonban is változatlanul lehetőség nyílik végigevezni a Hévízi-tó meleg vizét levezető gőzölgő patakot egészen márciusig különböző szervezett vízitúrák keretében.

Kétévente rendezik meg a Velencei Építészeti Biennálét, amely a világ talán legfontosabb nemzetközi építészeti kiállítása. A jellemzően késő tavasszal nyíló és fél évig látogatható seregszemle

A tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban nyitották meg a Tisza-tavi turisztikai szezont. A megnyitón elhangzott, hogy miután 2017-ben a Tisza-tavat Hajdúszoboszlóval, Hortobággyal és Debrecennel kiemelt turisztikai

Két Budapesten tanuló iráni diákot koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani. Elindult a ferződésről tájékoztató hivatalos magyar weboldal.

Megmutatjuk, hogyan lehet egy tárgyalás könnyed, jó hangulatú beszélgetés, ami végén minden fél elégedetten távozik. Sajátságos módon arra helyezzük a hangsúlyt, hogy az önismeret és emberismeret

Több ezer hazai és külföldi álláslehetőséggel és szakmai gyakorlati hellyel várunk minden felsőfokú tanulmányait folytató HALLGATÓT, FRISSDIPLOMÁST és felsőfokú végzettséggel rendelkező TAPASZTALT MUNKAVÁLLALÓT.

Minek a rövidítése a WAMP? Ez a leggyakoribb kérdés, amit feltesznek nekünk. Röviden, Vasárnapi Művész Piac.

Új programsorozatot indít az Aeropark repülőmúzeum az autórajongók számára. Tavasztól minden hónapban egyszer lehetőséget biztosítunk a különleges autók bemutatkozására.

Olvasóink jelezték, hogy megváltozhattak az online rendelési feltételek a Tescónál, mert sok termékből - főként az élelmiszerekből - nem lehet annyit rendelni, mint a koronavírus

Sokan talán nem is gondolnák, milyen nagy erő rejtőzik a bábokban. A bábozás sokkal több, mint egy közösségi élmény, ahol a kicsik vicces vagy éppen

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője