2026. május 23., szombat - Dezső

Eseményfigyelő

Igaz, új dátumon, de 2020-ban is megrendezésre kerül, immáron 4. alkalommal a Belvárosi Sörfesztivál a város szívében, a Szabadság téren! Szeptember 1-6. között újra megtelik sörrel

Még március 4-én jelentették be a koronavírus első hazai eseteit, majd a Kormány március 11-én korlátozásokat vezetett be, amely szinte befagyasztotta a nemzetközi turizmust, a

Soha nem látott népszerűségnek örvendenek hazánkban is a növényi alapú tejek. De különösen a zabtej az, amely az egyik legkedveltebb változata. Ennek számos oka van.

Kellett a férfi álnév, hogy egyáltalán megjelenhessenek nyomtatásban.

A fogmosás helyes időzítésére hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának fogorvosa. A szakember szerint nyáron különösen fontos figyelni arra, hogy ne rögtön

Kihirdették a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által az idén rendhagyó módon a lakosság számára meghirdetett Virágos Magyarország verseny győzteseit; a legszebb kertek, illetve legszebb balkonok

Augusztus 16-án lenne 100 éves Charles Bukowski. Az amerikai alkotó születésnapját, életét, munkásságát és örökségét augusztus 18-án a budapesti Trip hajón nagyszabású emlékesttel ünneplik meg

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.

A Tiszafüred és Poroszló közötti, utolsó szakasz júniusi átadásával teljesen körbetekerhetővé vált a Tisza-tó. A töltésen vezető panorámaút könnyű és biztonságos terep, idősebbek és kisgyerekesek

A látványos kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli, középkori tájra érkeznek, ahol bátorságukat, tudásukat és érzékeiket próbára téve lovagi küldetés részesei lehetnek.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője