2026. június 10., szerda - Margit

Hírek, elemzések

A Semmelweis szakértője szerint nem szabad nyáron evés után egyből fogat mosni

603

A fogmosás helyes időzítésére hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának fogorvosa. A szakember szerint nyáron különösen fontos figyelni arra, hogy ne rögtön étkezés után álljunk neki a fogak tisztításának.

"A saverózió során a fog kemény szöveteiből ásványi anyagok oldódnak ki. Ez eleinte még nem okoz látható változást, később azonban mattá válik tőle a fogfelszín, ahogy pedig egyre több anyag oldódik ki a fogból, kopások keletkezhetnek a koronán, a gyökérfelszínen vagy mindkettőn. Saveróziót idézhetnek elő a szénsavas üdítőitalok és a gyümölcsök, zöldségek, de például az uszoda vize is, ha annak pH-értéke nem optimális – mondta Nevelits Annamária.

A Semmelweis Egyetem fogorvosa szerint a savhatás után legalább fél-egy órát javasolt várni annak érdekében, hogy a zománcból, illetve a fog kemény szöveteiből kioldódott foganyag képes legyen a remineralizációra, vagyis az ásványi anyag visszaépülésére, és azt a fogkefével ne dörzsöljük le azonnal.

A saverózió tünetei változóak lehetnek a láthatatlan elváltozástól akár az elviselhetetlen fájdalomig.

Egy előrehaladott folyamat a fog teljes integritását is veszélyeztetheti, megnyílhat a fogbélcsatorna, és a gyökérkezelésig is eljuthatunk.

A szakember szerint a fogkrémek közül a fluoridtartalmúak segíthetnek, de ezek csak a megfelelően tiszta fogakon hatásosak.

(Forrás: hvg.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője