2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Eseményfigyelő

Molnár Tamás régóta dédelgetett első, Szív utca című szólólemezét a Müpában mutatja be. Az Anti Fitness Club és a JETLAG zenekarok frontembere, valamint számtalan hazai

Egy páratlan életút ünnepe. 1949-ben itt, az Erkelben kiáltotta el magát először statisztaként, majd rendezni is itt kezdett. Az Operát nyolc évig vezette, az Operettet

A szerelem minden árnyalatát és a párkapcsolatok kihívásait is megjeleníti a közmédia csatornáinak filmkínálata a Házasság Hetében.

A Pest megyei községben szervezett rendezvény nagy népszerűségnek örvend, évente többezer érdeklődő látogat ki, hogy finomabbnál finomabb ételeket kóstolhassanak. A színvonalas gasztronómiai és zenei programsorozatot

Április 29. és május 15. között 30 helyszínen, több mint 100 eseménnyel várják a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői a látogatókat. A tavalyi online fesztivál után

Minden év elején komoly kérdés, mikor jutunk plusz szabadnaphoz egy-egy ünnep miatt, vagy éppen melyik szombaton kényszerülünk majd munkára. Hamarosan jön a március 15-i hosszú

A tél utolsó hónapja sok helyen a jókedvű, tavaszváró mulatságok, bálok és télűző szokások jegyében telik. Ráadásul február 14-én ajándékozzák meg egymást a szerelmesek is,

Egy hétvége erejéig befagyasztjuk a téli szezont a Műjégen! 3 napon keresztül zenei-és sportprogramok, kombináld a Városligeti Műjégpálya megismételhetetlen élményét a magyar zeneipar nagyágyúival, megfűszerezve

Ha fáradtak, enerváltak vagyunk, az év első negyedében könnyedén legyintünk, hogy „ó, ez csak a tavaszi fáradtság”, amit vitaminraktáraink kiürülésének tudunk be. Ez azonban koránt

Éppen egy éve, 2021 februárjában hagyott itt minket a kortárs jazz egyik megkerülhetetlen géniusza, Chick Corea.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője