2024. március 29., péntek - Auguszta

Archívum

Egy éve nincs velünk – Chick Corea-ősbemutató a Müpában, 2022. március 14.

2022-02-09 546

Éppen egy éve, 2021 februárjában hagyott itt minket a kortárs jazz egyik megkerülhetetlen géniusza, Chick Corea.

A zongorista három alkalommal is fellépett a Müpában, és minden koncertjén más és más művészi oldalát mutatta meg a közönségnek. 2021 tavaszán pótolta volna előző évben elmaradt koncertjét, de az eseményre már nem kerülhetett sor. Idén márciusban azonban a jazzvilág élvonalába tartozó muzsikustársai és pártfogoltjai előadásában több műve – köztük a kifejezetten a Müpa 15. születésnapja alkalmából komponált darab – is felcsendül.

Chick Corea szívéhez meglehetősen közel állt a magyar közönség, rendszeresen ellátogatott hazánkba, és a Müpa megnyitása óta háromszor is színpadra lépett az intézményben. 2012-ben Gary Burton vibrafonossal duóban játszott, 2015-ben hattagú, The Vigil nevű formációjával érkezett, 2018-ban pedig akusztikus zenekarával nyűgözte le a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben összegyűlt rajongóit. Legközelebb 2020-ban adott volna koncertet, amelyet a pandémia miatt kellett későbbre halasztani, ám a pótlásra sajnos már nem jutott idő. Távozásával betölthetetlen és fájdalmas űrt hagyott maga után, ám a hazai és külföldi jazzszcéna legjobbjai őrzik, ápolják és éltetik felbecsülhetetlen értékeket rejtő zenei örökségét.

A legendás zongorista művei ezúttal minden kétséget kizáróan a legjobb kezekbe kerültek: a bőgőnél és a dobok mögött ugyanis az egykori The Chick Corea Acoustic Band tagjait, a négyszeres Grammy-díjas John Patituccit és a minden idők egyik legnagyobb hatású, elképesztő technikai felkészültségéről is ismert ütőst, Dave Wecklt köszönthetjük. A basszista ikonhoz és a dobfenoménhoz csatlakozik három, már most is szép sikerekkel büszkélkedő, de a fiatalabb generációkhoz tartozó zongorista. Ők kiemelkedő tehetségüknek és szorgalmuknak köszönhetően már egészen fiatalon együtt játszhattak a mesterrel, és rendkívül sokat köszönhetnek neki, hiszen Corea nagy lelkesedéssel egyengette a pályájukat. Egyikük, Beka Gochiashvili ismerős is lehet a Müpa jazzrajongó nézőinek, hiszen 2017-ben, Stanley Clarke zenekarával már koncertezett az intézményben. Az 1996-ban Grúziában született, csodagyerekként számon tartott ifjú muzsikus és a hozzá hasonlóan igen hamar lenyűgöző sikereket elérő, izraeli Gadi Lehavi mellett egy honfitársunk, Szabó Dániel is zongorázik majd. Az ő játékát az elmúlt évtizedben ritkán élvezhette a hazai közönség, hiszen a világhírű pianista néhány éve a tengerentúlra költözött, és bámulatos előadóművészi karrierje mellett a UCLA tanáraként is dolgozott. 2020 óta a PTE művészeti karán is segíti és tanítja a jövő zenészeit, és mindig hatalmas öröm, ha itthon koncertezik.

Chick Corea: Concerto for Trio – premier

  1. március 14., szerda, 20:00–22:00

Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://bit.ly/ChickCorea_ConcertoforTrio

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details