2025. november 16., vasárnap - Ödön

Eseményfigyelő

A Pest megyei Cegléd már jól ismert a zenészek körében, hiszen több éve már, hogy a városban elindult egy folyamat. Minden évben tartanak utcazene napokat.

A több napos rendezvényen minden nap interaktív mesterség bemutatók és népi játékok szórakoztatják a közönséget. A rendezvényt kirakodóvásár kíséri végig.

Április 30-tól szeptember végéig ismeretterjesztő és kulturális programokkal várja a vácrátóti botanikus kertbe látogatókat az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja a Kert a köbön

A harmadik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja pályázat célja, hogy minél többen ismerjék meg az ország legszebb, legjobban kialakított, illetve karbantartott kerékpárútjait.

Márciusban egy cégben egyesült a Go Trabi Go és a szintén „trabantos” szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Rent-A-Trabant Budapest – írja közleményében a vállalat.

A balatoni kerékpáros turizmust fejlesztő és népszerűsítő BalatonBike365 program keretében több mint 800 km kerékpározásra alkalmas út kitáblázása készült el, és kapcsolódó weboldal, valamint a

Ezt Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere jelentette be Facebook oldalán az I Bike Budapest kerékpáros felvonulás apropóján. Ilyen kerékpáros gyorssáv a biciklis közlekedésben élen járó Koppenhágában

Hogyan telik egy nap az ország első botanikus kertjében? Milyen különlegességeket lehet megnézni, és milyen munka folyik a háttérben. Kiszel Péterrel, az ELTE Füvészkert főkertészével

Március végén lezajlott az idei első Maison&Objet designvásár Párizsban, az eseményen a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) egységes Budapest Select ernyőmárkája alatt szereplő öt

Új képzést indít a Magyar Turizmus Akadémia: Üzleti, diplomáciai és kiemelt rendezvényprotokoll a szálloda-, vendéglátó- és rendezvényiparban dolgozók részére.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője