2025. augusztus 2., szombat - Lehel

Események

Jubilál a MAPEI Tour de Zalakaros

464

2022-ben ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a MAPEI Tour de Zalakaros kerékpáros fesztivál. A rendezvényre szeptember 23-25. között, majd egy idén debütáló, új versenyszámmal október 1-jén kerül sor a Zala megyei fürdővárosban és környékén.

A kísérőprogramokkal tarkított, egész hétvégét felölelő szeptemberi versenyhétvégén öt különböző futamban próbálhatják ki magukat a résztvevők: céges csapatverseny, gyerekverseny, családi bringatúra, országúti teljesítménytúra és országúti maraton. Emellett a MAPEI Tour de Zalakaros idén új terepre evez, 2022. október 1-jén Karoscross néven rendezik meg a feltörekvő kerékpáros szakág hazai szezonnyitó versenyét.

“15 év elteltével a célunk továbbra is a bővítés és a fejlesztés. 2023-ban már azt szeretnénk, hogy ne egy, hanem két teljes hétvégét töltsünk meg
kerékpáros programokkal.

Ennek első lépése, hogy 2022-ben megrendezzük az országos cyclo-cross szezonnyitót, amellyel pályáztunk a Magyar Kupa sorozatba való bekerülésre is. Ez a szakág egyre népszerűbb Magyarországon is, ami nagyban köszönhető Vas Kata Blanka élsportoló fantasztikus nemzetközi eredményeinek. A MAPEI Tour de Zalakaros országúti résztvevői közül sokan rendelkeznek olyan kerékpárral is, amely alkalmas egy cross versenyen való részvételre, valamint a Karos Korzó körüli park is tökéletes helyszín egy ilyen futamhoz, ezért úgy gondoltuk, belevágunk! 2023-ban szeretnénk ezt a versenyt már nemzetközi cross versenyként megrendezni és a hétvége vasárnapját majd egy gravel versennyel is feltölteni.

Ezzel a koncepcióval, a MAPEI Tour de Zalakaros folytatását képező második eseményhétvégén új célcsoportokat érhetünk el, olyanokat, akik inkább a terepi kerékpározást részesítik előnyben.

Emellett szeretnénk azokat az új partnereket is bevonni és kiszolgálni, akiknek az első eseményhétvégén esetleg már nem tudunk megfelelő teret és megjelenést biztosítani. A teljes második versenyhétvége (az elsőhöz hasonlóan) pedig tovább növeli majd a turisztikai utószezonban a vendégéjszakák számát a térségben”– fogalmazott Jankovics Ferenc, az esemény főszervezője.

A MAPEI Tour de Zalakaros jubileumi kiadása több újdonságot is tartogat. Már megvásárolható az egyedi dizájnnal és színvilággal készült jubileumi ruházati kollekció, valamint a résztvevők jubileumi pólót vagy érmet is kapnak a rajtcsomag részeként.

A leghosszabb táv, azaz az országúti maraton pedig egy újabb ikonikus emelkedővel bővül.

A maraton két legismertebb hegye, a gelsei és a börzöncei meredekek mellett 2022-ben egy új “gyilkos”, a nagyradai Cézár emelkedő is bekerül a pályába, ráadásul nem sokkal a befutó előtt.

Az 1.200 méter hosszú, átlagban 12% meredekségű hegyet a maratonozókon kívül a 60 km-es országúti teljesítménytúra résztvevői is teljesíteni fogják.

A különböző futamok széleskörű kategóriánkénti díjazásában a nyereményként elérhető termékek összértéke meghaladja a hárommillió forintot. A tombola fődíja egy egymillió forint értékű GIANT TCR ADVANCED DISC 1 KOM országúti kerékpár lesz.

Mindkét hétvége futamainak résztvevői az év végéig felhasználható fürdőbelépőre válnak jogosulttá, s megmártózhatnak a Zalakarosi Fürdő 2000 méter mélyről feltörő gyógyító vizében.

Részletes program:
● 2022. szeptember 24. (szombat) Szabadics Ride – Company Challenge
céges csapatverseny
● 2022. szeptember 24. (szombat) Nilfisk INGYENES Gyerekverseny
● 2022. szeptember 25. (vasárnap) Spirit Auto – Škoda Országúti Maraton
● 2022. szeptember 25. (vasárnap) Villtek Teljesítménytúra
● 2022. szeptember 25. (vasárnap) Karos Spa Kis-Balaton Családi
Bringatúra
● 2022.október 1. (szombat): Karoscross - Cyclo-cross országos
szezonnyitó

Online jelentkezés és minden további információ a futamokról:
● www.tourdezalakaros.hu (2022. szeptember 23-25.)
● www.karoscross.hu (csak a 2022. október 1-jei futam)

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője