2025. november 16., vasárnap - Ödön

Eseményfigyelő

A nyári melegben nincs is jobb annál, mint amikor valaki fürdőzéssel kapcsolódik ki. Legyen szó úszómedencéről, gyógy- vagy természetes vizekről, néhány alapvető szabályt érdemes betartanunk

Idén első alkalommal hagyományteremtő jelleggel rendezik meg a csokifagyi napját Magyarországon, igazodva a nemzetközi naphoz, ugyanis évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet. Az év

A 2003-as évben kétszer – húsvétkor és karácsonykor – lesz négynapos a hétvége, ezenfelül négyszer tölthetünk majd három napot pihenéssel, kikapcsolódással.

Budapesten számos kilátópont található, ahonnan csodálhatjuk a várost. Most azokat a magaslati helyeket gyűjtöttük össze, ahol egy frissítő itallal és finom falatokkal együtt élvezhetjük a

Mintegy százhúsz program, sok ezer négyzetméternyi vetített felület és nemzetközi fényfestőverseny is várja az érdeklődőket a július 7. és 10. között a baranyai megyeszékhelyen zajló

Tavaly új eseménysorozat vette kezdetét Szobon, a Dunakanyar egyik legszebb partszakaszán. A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén elhelyezkedő település méltán híres a finomabbnál finomabb gyümölcsök és

Még nem tudod, hogy mit pakolj a strandtáskádba vagy piknikkosaradba idén nyáron? Gyere el június 11-én, szombaton a Kopaszi-gátra, és nézd meg, hogy csinálják ezt

A vayland.hu oldal Vajai László alkotói portfoliójába ad betekintést, amelyben nem csak a találmányok, hanem a művészet, sőt az ismeretterjesztés és a

A jövő évtől kizárólag szakmai résztvevők számára rendezik meg a márciusi ITB-t, a nem szakmai közönséget az idén novemberben először megrendezésre kerülő Berlin Travel Festival

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője